• Babucs Zoltán: Győzött az igazság - A Felvidék hazatérésének képes albuma
  • 49%

Babucs Zoltán tősgyökeres jászkun család sarja, 1974-ben született Jászberényben, felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász

Éva. Hadtörténész-muzeológus, felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. A budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként dolgozott – kisebb megszakításokkal – közel két évtizedig, 2017 óta a Magyar Hírlap (polgári közéleti napilap) lapszerkesztőjeként tevékenykedik.

Szakterülete: a második világháborús Magyar Királyi Honvédség, ill. az 1848/49. évi magyar függetlenségi háború honvédseregének története, valamint a jászkunok és a székelyek katonáskodása. Négyszáznál is több tanulmány, tudományos cikk mellett huszonöt kötet szerzője vagy társszerzője, több első és második világháborús visszaemlékezést rendezett sajtó alá, s hadtörténészként számos kötet szakmai lektora volt. Kutatási területének országosan elismert szakértőjeként számos televízió műsor és rádióadás szereplője, ünnepi megemlékezések, rendezvények meghívott történész előadója a Kárpát-medencében és azon túl is. Korábban hadtörténeti írásai, tanulmányai a Nagy Magyarország konzervatív történelmi periodikában és a Történelemportál magazinban láttak napvilágot. Cikkei 2011 óta olvashatóak a Magyar Hírlapban, míg 2016-ban a Magyar Idők és a Magyar Demokrata hasábjain is jelentek meg írásai. Publikációi az interneten is megtalálhatók, anyaországi oldalak mellett rendszeres szerzője volt a marosvásárhelyi Transindex.ro oldalnak, ill. önálló hadtörténész rovata van a felvidéki Felvidek.ma honlapon, de írásai más, külhoni magyar internetes felületen is fellelhetők.

A Horthy Miklós Társaság 2017-ben „a kormányzó munkásságának elismertetése érdekében végzett munkájáért és a magyarságnak tett szolgálataiért” adományozta részére a Horthy Miklós Érdemérmet, különdíjként pedig a kormányzó mellszobrát.

„Halottak napjára készült a város, és a ködben fehér őszirózsákat árultak az utcák szegletén. Bódult, fekete tömeg sodra vitte magával a virágokat. Ez évben nem marad belőlük a temetőknek. Magukra tűzdösik az élők azt, ami a halottakat illeti.” – írta a történelmi Magyarország 1918-as összeomlásakor Tormay Cécile Bujdosó könyvében. Aztán eltelt húsz esztendő, amikor a Nagy Háború után első ízben mozgósított Magyar Királyi Honvédség katonáinak Bocskai-sapkáira és rohamsisakjaira ismét felkerültek az őszirózsák, de nem a nemzetvesztő forradalmi téboly, hanem a hazatért felvidéki magyarság szeretetének és ragaszkodásának jeleként. Nyolcvan esztendeje, 1938. november 2-án az isteni gondviselés, a magyar politikai és katonai vezetés céltudatossága, s persze a kedvező külpolitikai konstelláció eredményeként született meg az első bécsi döntés, miáltal a trianoni igazságtalanság egy része nyert jóvátételt, és a magyar Szent Korona fennhatósága alá tért vissza a Felvidék és Kárpátalja déli része. Jelen kötet az országgyarapítás korszakának nyitányát mutatja be, s a hadtörténeti események ismertetésén túl bepillantást enged a honvédek és a felvidéki magyarság gondolataiba, érzéseibe, nem csupán visszaemlékezés részletek közlésével, hanem – köszönhetően felvidéki és anyaországi családok féltve őrzött fotóalbumainak – négyszáz fényképfelvétel segítségével, amelyek hűen ábrázolják a „magyar feltámadás hajnalhasadását”.

  • Kiadó: Tortoma Könyvkiadó (Barót)
  • Kiadás éve: 2018
  • Oldalszám: 200
  • ISBN: 978-973-8995-70-394

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Babucs Zoltán: Győzött az igazság - A Felvidék hazatérésének képes albuma

  • Szerző / Készítő: Babucs Zoltán
  • Cikkszám: Babucs Zoltán: Győzött az igazság
  • Készletinfó: 100
  • 69 ron
  • 35 ron


Kapcsolódó termékek

Babucs Zoltán: Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése - 1940

Babucs Zoltán: Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése - 1940

Jelen kötet az egri 20. gyalogdandár erdélyi bevonulásáról szól, arról, milyen utat jártak be az egr..

50 ron 55 ron

Hidvégi Lajos: Fegyver alatt. Az ungvári magyar királyi 24-ik hadosztályban - 1944-1945

Hidvégi Lajos: Fegyver alatt. Az ungvári magyar királyi 24-ik hadosztályban - 1944-1945

"A hadtörténelmi tanulmányok nem sok teret szentelnek az 1. magyar hadsereg mozgásának. Bizonyára el..

50 ron 59 ron

Seremetyeff-Papp János: Alexandra a "magyarok királynéja"

Seremetyeff-Papp János: Alexandra a "magyarok királynéja"

Budapest határától alig pár kilométerre található Üröm község. Csak nagyon kevesen tudják, hogy külö..

86 ron 102 ron

Babucs Zoltán: A Felvidék és Kárpátalja hazatérésének emlékalbuma

Babucs Zoltán: A Felvidék és Kárpátalja hazatérésének emlékalbuma

Babucs Zoltán (Jászberény, 1974) hadtörténész-muzeológus tősgyökeres jászkun család sarja. A budapes..

75 ron 89 ron

Domonkos László: Az álmok továbbra sem hazudnak

Domonkos László: Az álmok továbbra sem hazudnak

Három évtized hosszú idő - nemcsak úgy általában az életben, de a különböző témák között szlalomozó ..

33 ron 44 ron