• Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet. - bibliofil kiadás
  • Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet. - bibliofil kiadás
  • Bibliofil kiadás, készült 150 példányban, a vásárló kérésére névreszóló bejegyzéssel minden kötet előzéklapján. 

  • Szentgericzei Jakab Elek történész, művelődéstörténész, levéltáros, jogász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja életművét levéltári kutatásai alapján végzett, Erdély újkori történetére és művelődéstörténetére vonatkozó munkái teszik mindmáig jelentőssé. Ezen művek talán legjelentősebbike az 1870 és 1888 között megjelent Kolozsvár története című hétkötetes munkája. A város története szempontjából is jelentős műről van szó, ugyanis mindeddig ez a legátfogóbb Kolozsvár múltját ismertető monumentális mű, megkerülhetetlen a város történetével napjainkban foglalkozók, a város múltja iránt érdeklődők számára is.

    Mindezeket figyelembe véve a Tortoma Kiadó fontosnak tartotta e könyvsorozat hasonás kiadását. A kötet bevezető tanulmányát dr. Egyed Ákos történész, akadémikus írta.

    A hét kötet eképpen tagozódik (hat kötetbe sorolva):

    I. Kolozsvár története. Ős-, ó- és középkor – 640 oldal

    II. Kolozsvár történte. Újabb kor. Nemzeti fejedelmi korszak (1540-1690) – 832 oldal

    III. Kolozsvár történte. Habsburg-Lotharingiai korszak (1690-1848) – 1022 oldal

    IV. Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez – 420 oldal

    V. Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez – 782 oldal

    VI. kötet: Kolozsvár története világosító rajzai I-II. kötet egybekötve – (2)p.+XXXVIt. (kőnyomatok, 4 színes, kihajt. térk., 5 kihajt. tábla)+(2)p.+ XIIt. (3 színes, kihajt. térk.)+26p.


    A hasonmás kiadás egyszerű kivitelben és díszkiadásban egyaránt készül.

    Díszkiadás: Ereszrevert könyvtest, félbőr-vászon tábla bőr sarkokkal, vászonnyílásos áthajtott előzékkel. Gerinc és a tábla elől és hátul aranyozva díszléniákkal az anyagtalálkozásoknál. Az eredetihez hasonló kivitelben. Belív papír 80 g-is, 1,5 vol. Salzer. Sárgás törtfehér. Méret: 177x254 mm.


    A sorozat megjelenését támogatta a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány


    Kiadó: Tortoma kiadó

    Kiadás éve: 2020

    ISBN: 978-973-8995-90-1

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet. - bibliofil kiadás

  • Cikkszám: Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet. - bibliofil kiadás
  • Készletinfó: Készleten
  • 337.000 Ft


Kapcsolódó termékek

Balázs Sándor: Mikó Imre - Élet- és pályakép

Balázs Sándor: Mikó Imre - Élet- és pályakép

Falukutató, a kisebbségi jogvédelem aktív részese és tudósa, elegáns és magvas esszék, életrajzi reg..

1.700 Ft 1.950 Ft

Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet.

Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet.

Jakab Elek: Kolozsvár története. I-VI. kötet.Előrendelhető. Várható megjelenés 2020 október 30.Szent..

67.500 Ft