• Szabó József János: Székelyföld körkörös erődítése
  • 54%



Könyvemben a második bécsi döntés utáni négy esztendő történései közül Székelyföld katonai védelemre való felkészítését vizsgálom. Ez a könyv lényegében a 2002-ben megjelent Árpád-vonal című (Timp Kiadó) könyvemnek a folytatása, mert nem szakítható ki abból a nagy országerődítési munkálatokból, amelyet a két világháború közötti időszakban a magyar hadvezetés végzett. Az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban kiépített magyar erődvonal a háború kezdetére torzó maradt, mert a déli szárnyán ott volt a székelyek földje sérülékenyen körbezárva az ellenséges Romániával. Mindössze egy 70 kilométer széles „híd” kötötte össze az ország nagyobbik részével, ami igen messze volt. 

Erődíteni kellett tehát, mert aki gyenge, az erődítéssel teszi biztonságosabbá otthonát. Pedig a magyar politika erősnek érezte magát, mert támadó akciókat tervezett, de gyenge is volt, mert erődített. Az Árpád-vonal kutatása során számos olyan forrás került a kezembe, ami nem tartozott szorosan a nagy erődvonal történetéhez, hanem

Székelyföld körkörös erődítésére vonatkozott. Most jött el az idő, hogy ezeket a kutatási eredményeket közreadjam.


  • Tortoma Kiadó,
  • Papír/puha kötés
  • 190 oldal
  • ISBN 978-973-8995-16-1

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Szabó József János: Székelyföld körkörös erődítése

  • Szerző / Készítő: Szabó József János
  • Cikkszám: Szabó József János: Székelyföld körkörös erődítése
  • Készletinfó: 99
  • 37 ron
  • 17 ron


Kapcsolódó termékek

Szabó M. Attila: Kőtől kőig

Szabó M. Attila: Kőtől kőig

Szeben megye a Déli-Kárpátok északi lábainál terül el páratlan természeti az Alvinc–Nagyszeben–Vörös..

18 ron 22 ron

Udovecz György: A magyar katona 1788 - 1815 között

Udovecz György: A magyar katona 1788 - 1815 között

A magyar katona: Öltözködés, felszerelés és fegyverzet 1788 - 1815 közöttTortoma Kiadó, 2015Papír/ke..

47 ron 59 ron

Gudor Kund Botond: Az erdélyi - hegyaljai Magyarigen református közösségének története

Gudor Kund Botond: Az erdélyi - hegyaljai Magyarigen református közösségének története

Magyarigen környéke történetének első megírása Bod Péterhez köthető, aki a Chartophylax Igeniensis c..

44 ron 55 ron

Hermann Róbert - Benkő Levente: Ágyúba öntött harangok

Hermann Róbert - Benkő Levente: Ágyúba öntött harangok

Tanulmányok Gábor Áron születésének 200. évfordulójáraA tanulmányok szerzői: Bordi Zsigmond Lóránd, ..

47 ron 59 ron

Benkő József: Erdély

Benkő József: Erdély

1778. május 28-át írtak, amikor nagytiszteletű Benkő József úr, Erdély egyik jeles polihisztora, az ..

259 ron