Az erdélyi magyar Nyelvmívelő Társaság (1793—1806), melynek válogatott iratait a román tudományos akadémia kiadványa­ként Jancsó Elemér a tudós legnagyobb el­ ismerést érdemlő gondjával tette közzé 1955- ben, egyedülálló képződménynek tűnik fel ez iratok tükrében. Helyét keresve irodalmi műveltségünk történetében máris több, összetett történelmi fogalom és irány hálójába bonyolódunk. Mert ki tudná végül is el­dönteni, mi több e Társaságban : a történelmi erőiben átélt nemzeti műveltség építeni akaró, de intézményi keretek közt alig férő szenve­délye, ihletettsége, mely évről évre, sivatag közélet és politika légkörében lobban fel újra meg újra, józan szívóssággal s mégis vak­merően, mert hiszen e Társaság nem valami „holt machina, mely különben nem mozdul, hanem ha valaki vagy húzza vagy taszítja, hanem mint egy morális és eleven test, melyben minden részek és tagok a közcélra önként mozgásban vágynak..." (207. 1. 1796. 18. Gyűlés) —, vagy pedig a műalkotás befejezettsége, a progresszív programú Tár­saság 40 pontban (,,tárgy"-ban) összefoglalt funkciórendszere, melyet Aranka oly megkapóan részletez A Magyar Nyelvmívelő Társaságról szóló Újabb Elmélkedésében, s amely rendszer „a külső világra nézve" még oly „vékonyan élő" Társaság létének is ob­jektív, megdönthetetlen alapjaira utal vissza.

• Kiadó: Akadémiai Könyvkiadó (Bukarest)
• Kiadás éve: 1955
• Oldalszám: 447