Minden magyar embernek megvan a saját ’48-a, iskolai tanulmányai, olvasmányai és filmélményei alapján belsőleg rögzített, romantikus színezetű dagerrotípiája az 1848/1849-es magyar forradalomról és szabadságharcról. Magam is így vagyok ezzel. Amióta az eszemet tudom, érdekelt a történelem, de leginkább a magyar hadtörténelem eseményei. Kisgyerekként játékkatonáimmal ádáz csatákat vívtam, ostromoltam várakat, katonákat rajzolgattam, meglovagoltam a Hadtörténeti Múzeum körül felállított ágyúkat, és bújtam a könyveket. Tizenkét éves voltam, amikor megkaptam a szüleimtől
a Barcy Zoltán nyugalmazott hadtörténész – a pontosság kedvéért hadseregtörténész, ahogy Zoli bácsi mondogatta – által írt és Somogyi Győző festőművész képeivel illusztrált A szabadságharc hadserege című könyvet.
A pompás munkában található érdekes egyenruha leírások és Somogyi Győző kiváló grafikái csak tovább erősítették bennem a gondolatot, hogy hadtörténész szeretnék lenni. Sokat számítottak a személyes impressziók is. Ebben a tekintetben a rendszerváltozás időszaka is sok érdekességet
hozott. Elsős gimnazista voltam a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, amikor 1989. április 3-án a főtéren felvonultak a Történelmi Lovas Egyesület huszárjai, köztük a Tavaszi Emlékhadjárat szellemi atyja, Fülöp Tibor. Idővel én is beléptem ezen egyesületbe, s állítom, huszármundérban,
lóháton, lélekben vissza lehet repülni a szabadságharc idejébe, az ember pedig átélheti az akkor történteket. Ekkoriban volt szerencsém volt megismerni a ’48-as eseményekkel foglalkozó Katona Tamást, Hermann Róbertet, Kovács Istvánt, Kedves Gyulát, Pelyach Istvánt, Barcy Zoltánt és
Somogyi Győzőt, majd az egyetemen Csorba Lászlót.
Amikor már hadtörténészként végeztem, a huszárszablyát mikrofonra cseréltem, ugyanis Fülöp Tibor felkérésére 1999 óta számtalan alkalommal adtam történelmi visszatekintést a tavaszi hadjárat katonai eseményeitől, vagy kellett a katonai hagyományőrzők csatajátékait „levezényelnem”. Bár családi indíttatásból adódóan fő szakterületem a második világháborús Magyar Királyi Honvédség története, az 1848/1849 katonai eseményei iránt vonzalom is megmaradt. Nemes kötelességként számolok be ezekről a közmédia vendégeként, avagy március 15-én, október 6-án meghívott történész előadóként helyi ünnepségeken, megemlékezéseken, rendhagyó történelmi foglalkozásokon. Így jelent meg a kötet anyagát képező történelmi huszonnégy cikkből álló sorozatom is a forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára a Magyar Hírlap hasábjain, havi bontásban 2018 márciusa és 2019 októbere között.
A tizennégy hónapig tartó önvédelmi, majd függetlenségi háború múltunk egyik legszebb fejezete, honvédségünket csak két európai nagyhatalom volt képes térdre kényszeríteni, de a győztesek egy dolgot nem tudtak semmissé tenni: a polgári magyar nemzet e nemes küzdelemben született meg.
A Heraldika Kiadó gondozásában vehetik kezükbe az olvasók e könyvet, amely korosztálytól függetlenül mindenkihez szól – legyen iskoláskorú gyermek, gimnazista, vagy katonai hagyományőrző, érdeklődő felnőtt, esetleg lélekben fiatal –, aki nemzetben gondolkodik, akiben magyar szív dobog a csonka határokon belül és az elszakított országrészekben. Köszönettel tartozom Dr. Petán Péternek, a Magyar Hírlap főszerkesztőjének, amiért engedélyezte megjelent cikkeim másodközlését; a Kossuth-díjas Somogyi Győző festőművésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának, amiért hozzájárult, hogy a Görgei Artúr honvédtábornokot ábrázoló festménye a kötet címlapja lehessen; Számadó Emesének, a komáromi Klapka György Múzeum igazgatónőjének, akinek jóvoltából a 2017-ben felbukkant és gyűjteményükbe került, az 1849. július 2-i herkálypusztai
huszárrohamot ábrázoló, idáig ismeretlen Than Mór festmény is e kötet képanyagát gazdagíthatja.
A kiadó részéről köszönöm Demeter László és munkatársai segítségét, s természetesen családom részéről az időt és a türelmet. Gyermekeimnek, Anna Zsófiának, Ádám Kristófnak, Zoárd Zoltánnak, s örökölt fiamnak, Ádámnak is ajánlom e munkát, hogy felnőve magyarként lássák a világot, és szemük előtt őseink példája lebegjen, kik annak idején az alkotmány védelmében kardot rántottak és a Szűzmáriás lobogó alatt vívták a magyar nemzet függetlenségi harcát. Ha a felnövekvő nemzedék is magyar marad, igaza lesz katonai géniuszunknak, Görgei Artúr tábornoknak, aki a legnagyobb reménytelenség közepette is bizakodó maradt: „Mit Istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy
örökre veszve nem lehet.”

Babucs Zoltán
hadtörténész