• Balázs D. Attila-Pataki Tamás: Elrabolt Hungária

A szerzők egy olyan rendkívüli művet alkottak a nagy országcsonkítás óta eltelt száz esztendőt és annak veszteségeit számba véve, amilyen hasonló formában még sosem látott napvilágot. A trianoni gyász és egyben a kitörés, a jövőbe mutatás albuma ez, amelyben száz 1920 előtt kiadott „békebeli” magyar képeslap mutatja az utat. A felnagyított régi felvételekhez mindemellett olyan ismeretterjesztő szövegeket írtak, amelyek egytől egyig igazolják a fotográfiák bizonyító erejével, hogy Trianon hatása nem múlt el.


A kegyetlen, méreggel írt diktátum velünk él a mindennapokban, határon innen és túl is, és ez ellen tenni kell.


A kiadványban bepillanthatunk az 1920 előtti Kassa, Nagyvárad, Fiume, Torockó, Pozsony, Szabadka, vagy épp Beregszász mindennapjaiba, egyúttal feltárul mind az az emberi, anyagi és szellemi veszteség, amit 1920-ban néhány tollvonással elkövettek hazánkkal szemben. Elrabolt városok, falvak, fürdőhelyek, egyúttal várak, kastélyok, szállodák, vasútvonalak, gyárkomplexumok, természeti csodák, bor- és bányavidékek, kikötők garmadája mutatkozik meg előttünk az oldalakon a szélrózsa minden irányából.

  • Kiadó:  Magyar Patrióták Közössége (Budapest)
  • Kiadás éve: 2020
  • ISBN: 978-615-00-9373-4
  • Oldalszám: 109

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Balázs D. Attila-Pataki Tamás: Elrabolt Hungária

  • 85 ron


Kapcsolódó termékek

Balázs D. Attila: Erdély Anno 1895-1944

Balázs D. Attila: Erdély Anno 1895-1944

Rendhagyó szemszögből, régi képeslapokra felfűzve mutatja be Erdély történetét ez a nem mindennapi a..

55 ron 71 ron

Hetzmann Róbert: "Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét"

Hetzmann Róbert: "Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét"

"Nem véletlenül kapta ez akötet címéül Sajó Sándor 1919-ben írt híres versének egyik sorát. A lángle..

30 ron