• Balázs Imre József: Blanka birodalma

Balázs Imre József második gyermekverskönyve folytatja a szerző első verseskötetére jellemző poétika szerinti építkezést: elsősorban a nyelv zeneisége bizonyul fontos jelentésalkotó tényezőnek a versekben – ez az az elem, amelyik az óvodáskorú/kisiskoláskorú gyermekolvasó megszólításához elengedhetetlenül fontos. Ugyanakkor jól érzékelhető a szövegekben a közvetlen kapcsolódás a gyermekek képalkotói fantáziájához és nyelvhasználatához. Ezekkel mindvégig párbeszédben, a köznapi cselekvéssorokhoz (kirándulás, játékok, rajzolás, házbeli és ház körüli teendők) viszonyulva alakul ki a könyv jól felismerhető világa. A könyv szereplői valós és képzeletbeli állatokkal találkoznak, vásárolni mennek a bevásárlóközpontba, ünnepélyeken vesznek részt, festegetnek és énekelnek.

A 2009-ben megjelent Hanna-hinta című kötethez képest újdonságot jelent a gyermek–gyermek közötti viszony hangsúlyosabb jelenléte: a közös játék szituációjának, a testvérek közötti kapcsolatnak a felbukkanása.

A Blanka birodalma című kötet illusztrátora Keszeg Ágnes, aki nagy empátiával viszonyul a könyv világához, és képes megjeleníteni a gyermeki látásmódot – ahogyan már több nagysikerű gyermekkönyv esetében tette.

 A könyv szerzője, Balázs Imre József (sz. 1976) rendszeresen jelen van az utóbbi évek erdélyi és magyarországi gyermekkiadványaiban. Saját gyermekverskönyve mellett olyan antológiákban jelentek meg versei és meséi, mint az Aranysityak – 2009, Legszebb karácsonyi ajándék a nátha – 2010, Megy a kicsi láb – 2011, Navigátor – 2011). A szerző rendszeresen közöl a Napsugár, Szivárvány, Cimbora, Csodaceruza című gyermeklapokban. Ezeken kívül Balázs Imre József József Attila-díjas, négy verseskönyv szerzője, az Ismét másnap 1999-ben a Romániai Írók Szövetségének debütdíját, a Fogak nyoma a Romániai Írók Szövetsége kolozsvári fiókjának Lászlóffy Aladár-díját nyerte el 2010-ben. Balázs Imre József több írószervezet tagja, a Korunk főszerkesztője.


  • Koinónia Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • 60 oldal
  • Kötés: keménytáblás
  • Méret: 195x195 mm mm
  • Illusztrátor: Keszeg Ágnes

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Balázs Imre József: Blanka birodalma

  • Szerző / Készítő: Balázs Imre József
  • Cikkszám: Balázs Imre József: Blanka birodalma
  • Készletinfó: 100
  • 26 ron


Kapcsolódó termékek

Balázs Imre József: Hervay Gizella

Balázs Imre József: Hervay Gizella

Balázs Imre József kismonográfiájának kiindulópontja nem a Hervay-életrajz, hanem az életmű, alakulá..

20 ron

Balázs Imre József: Álomfarsang

Balázs Imre József: Álomfarsang

Míg a szerző korábbi gyermekverseiben az otthon, a kisgyerek meglehetősen szűk, a lovardáig, jégpály..

26 ron

Vida Gábor: Noé, az indián meg a dinók

Vida Gábor: Noé, az indián meg a dinók

Noé történetének személyes újramesélése a könyv, mély dialógus a szerző és az Írás között. Gyermekko..

9 ron

Balázs Imre József: Fogak nyoma

Balázs Imre József: Fogak nyoma

Kiforrott költészet a Balázs Imre Józsefé, legújabb könyve, aligha kétséges, jelentékeny határkő csö..

10 ron

Mihail Sebastian: Napló 1935-1944

Mihail Sebastian: Napló 1935-1944

A 1989-ben bekövetkezett politikai változásokat követően a román szellemi életet voltaképpen két, ko..

10 ron

Balázs Imre József: Vidrakönyv

Balázs Imre József: Vidrakönyv

A könyv mindenek előtt a költészet világába vezet el, ezt a kimeríthetetlenül gazdag, de a törékeny ..

10 ron

Sipos Gábor: Debreczeni Márton emlékezete

Sipos Gábor: Debreczeni Márton emlékezete

A valakire való emlékezés soha nem képes azonosan felidézni az egykori alakot. Időbeli utólagosságbó..

8 ron 9 ron

Demény Péter: A lélek trolija

Demény Péter: A lélek trolija

EsszékOlyan ember vagyok, aki írva, írás közben jut el a gondolataihoz, és akinek írnia kell, ha val..

15 ron 16 ron

Kis Olosz Klára: Félig élt élet - Olosz Lajos és Reményik Sándor levelezése

Kis Olosz Klára: Félig élt élet - Olosz Lajos és Reményik Sándor levelezése

A két költő barátsága még egyetemi éveik alatt kezdődött, s kitartott Reményik haláláig. Így őszinte..

30 ron 34 ron

Lőrincz László: Üzenetek Erdélybe - Esszék és jegyzetek

Lőrincz László: Üzenetek Erdélybe - Esszék és jegyzetek

Lőrinczi László sokoldalú ember: írt verseket, regényeket, színműveket, fordított olasz, francia, sp..

13 ron 16 ron

Balázs Imre József: Üvegfej és homokóra

Balázs Imre József: Üvegfej és homokóra

„Déry Tibor korai műveiről feltűnően kevés értelmezés keletkezett, többségük ma már nehezen hozzáfér..

25 ron 28 ron

Tamás Tímea: Vakondvilág

Tamás Tímea: Vakondvilág

„Költő, esszéíró, történettudományi szakíró” – olvasható róla a lexikonban, de aki az idők folyamán ..

25 ron 30 ron

Balázs K. Attila: Homokóriás

Balázs K. Attila: Homokóriás

Balázs K. Attila Homokóriása családtörténet, egy rendezett anyagi körülmények közt élő, ám különböző..

29 ron 33 ron