Bihari Csillát 2007-ben ismertem meg. Akkor, hosszas apai biztatásra, egy kamaszodó kislány mutatta meg szégyenlősen műveit „az író bácsinak”. A várt együgyű sorok helyett egy szárnyát bontogató költőpalánta versikéi pirítottak rá előítéleteimre. „Ezt nehogy abbahagyd!” – biztattam. Két évvel később már én kértem el írásait, majd látványos fejlődését látva meghívtam a 7torony.hu irodalmi portálra, hogy ott versszerkesztők egyengethessék útját. Azóta művei olyan rangos folyóiratokban jelentek meg, mint a Helikon, Székelyföld, és pályája felfelé ívelését a „Kortárs hangon” különdíja is fémjelzi.

Ma, több mint tíz évvel első találkozásunk után, némileg megismétlődött az akkori forgatókönyv, csak fordított szereposztásban. Én érzem megtisztelőnek a felkérést, hogy prózás létemre nekem kell előszót írnom egy nálam tehetségesebb szerző első verseskötetéhez. Büszke vagyok arra, hogy én is egyengethettem útját, és hogy példaképei közé fogadott.

A 7toronyban megjelent első verse „Az én irodalom tanárom” jellemzi az akkor még csak tizennégy éves költőt. Ritka manapság az olyan fiatal, aki így tud rajongani tanáráért, példaképéért, mint ő. Verseiben visszatérő motívumként megjelenő, családjához és szülőföldjéhez való kötődése alapozzák meg azt a női érzékenységet, amely verseit átitatja.

A „Hatezer karakter” még útkeresés. A kötet eklektikus stílusú versek együttese. Bihari Csilla sokféle versformán próbálgatja versfaragó „vésőjét.” A címadó, játékos hangulatú versben ezt fel is vállalja.

Ám a formai eklektizmuson túllépve a szabad vers korszakában (bár akad ilyen is a kötetben) a játékos rímek és a könnyed ritmus klasszikusainkat juttatja az olvasó eszébe. Mintha valaki mindig ott állna szerzőjük mögött alkotás közben, s azt mondogatná neki: „Ne add alább a tökéletesnél!”

Vandra Attila

Brassó, 2018. május 6.