• Birta-Székely Noémi: A pedagógia alapjaitól az oktatás elméletéig

A múltban a nevelés és oktatás kérdéseivel elsősorban a filozófia, az etika, majd a teológia foglalkozott. Maga a nevelés és oktatás már ősidőktől fogva létezik. A „pedagógia” kifejezés görög eredetű, a „paidos”, ’gyermek’, és „agoge”, ’elkísérni, vezetni’ jelentésű szavakból tevődik össze. „Paidagogosznak” nevezték az ókori Görögországban a rabszolgatartó gyermekeit iskolába kísérő szolgát. Az ókori rómaiaknál a kifejezés jelentése már kiterjedt az oktatásra és nevelésre is. A történelem során nagy gondolkodók és filozófusok, mint Platon, Arisztotelész, Erasmus, műveikben olyan általános érvényű és erkölcsi természetű kérdésekkel foglalkoztak, amelyek jelentősen meghatározták a pedagógia gyakorlatát és elméletét. A nevelés elméletére vonatkozó, első jelentős rendszerezést nyújtó mű J. A. Comenius (1592–1670) cseh pedagógus nevéhez fűződik, aki Didactica Magna (Nagy Oktatástan) című munkájában egységes rendszerbe próbálta foglalni a nevelés alapvető kérdéseit (a nevelés célját, feladatait, alapelveit, tartalmát, módszereit, eszközeit, meghatározva a napjainkban is érvényes osztály, tantárgy és tanóra rendszerű oktatásszervezés kereteit). Comenius meg volt győződve az ember formálhatóságáról, nevelhetőségéről, hitt abban, hogy neveléssel a társadalmi bajok gyógyíthatók. Nagy jelentőséget tulajdonított a gyermekkornak, amikor oly mértékben nevelhető az ember, mint később soha. Felhívja az anyák figyelmét, hogy gyermekeiket neveljék szeretettel, a vallásos nevelést és az erkölcsi erények fejlesztését előnyben részesítve. Olyan didaktikai és módszertani alapelveket állapított meg, amelyek azóta is az iskolai gyakorlat szerves részévé váltak: szemléletesség (mindent, amit tanítunk, meg kell mutatni a gyermeknek), tudatosság, rendszeresség, következetesség (figyelembe veszi a gyermekek életkorát és értelmi fejlődésmenetét), a tananyag koncentrikus bővülésének elve (az iskola minden fokán mindent tanítani kell, fokozatosan bővülő terjedelemben). Comenius a magyar neveléstörténet szempontjából is jelentőset alkotott, ugyanis 1650-ben Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony Sárospatakra hívta, ahol fentebb bemutatott pedagógiai koncepcióját gyakorlatba ültetve részt vett a sárospataki kollégium újjá-szervezésében.


  • Ábel Kiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve 2010
  • ISBN 978-973-114-125-1
  • Formátum B5 (17 x 24 cm)
  • 196 oldal

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Birta-Székely Noémi: A pedagógia alapjaitól az oktatás elméletéig

  • Cikkszám: A pedagógia alapjaitól az oktatás elméletéig
  • Készletinfó: 100
  • 27 ron


Kapcsolódó termékek

Fodor László: A pedagógiai gondolkodás történetének kiemelkedő alakjai

Fodor László: A pedagógiai gondolkodás történetének kiemelkedő alakjai

A pedagógiai valóság területén is minden bizonnyal érvényes az az ismert megfontolás, miszerint a je..

19 ron

Pletl Rita: Anyanyelvoktatás – A magyar tannyelvű szakközépiskolai oktatás helyzete

Pletl Rita: Anyanyelvoktatás – A magyar tannyelvű szakközépiskolai oktatás helyzete

Az Anyanyelvoktatás sorozat ötödik darabja ez a kötet, amelynek tanulmányai a romániai magyar anyany..

28 ron

Anyanyelvoktatás – Adottságok és lehetőségek a magyar tannyelvű szakképzésben: Pletl Rita (szerk.)

Anyanyelvoktatás – Adottságok és lehetőségek a magyar tannyelvű szakképzésben: Pletl Rita (szerk.)

Az Anyanyelvoktatás sorozat hatodik darabja ez a kötet, amelynek tanulmányai a romániai magyar tanny..

28 ron

Kádár Annamária, Bodoni Ágnes: Az óvodás- és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben

Kádár Annamária, Bodoni Ágnes: Az óvodás- és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben

A XXI. századi nevelés humánus, gyermekközpontú voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az is..

20 ron