Speciális ajánlat
Összehasonlítás (0)
8%
Kiadó: Akadémiai Kiadó, Bp.; EME, KolozsvárKiadás éve: 2002Oldalszám: 1064..
45 ron 49 ron
11%
A mérés összehasonlításképp vagy egyszerűen viszonyításként szinte egyidős emberi létezésünkkel. A t..
17 ron 19 ron
10%
Varga László Edgár debütkötete egyfajta fejlődéstörténet volt, formai tekintetben véve is, hiszen ho..
27 ron 30 ron
-5%
A Kalevala a finn kultúra mellett a magyarban töltötte be a legjelentősebb szerepet. Ez a könyv a fi..
23 ron 22 ron
8%
Hemul legutóbbi, tragikusan végződő "túravezetése" után klánját, barátait, munkáját és szerelmét is ..
48 ron 52 ron
17%
Dolgozatomban megkísérlem kimutatni, hogyan kanonizálódnak eltérő körülmények között az egyes kisebb..
10 ron 12 ron
7%
A kötet írásai hétköznapi, ismerős helyzetekről szólnak: albérlettel, családdal, párkapcsolattal, mu..
38 ron 41 ron
9%
Kötetünk a romániai magyar kisebbség II. világháború utáni politikatörténetének tanulmányozását elős..
30 ron 33 ron
5%
Vincze Szabolcs kötetében az olvasó a kalotaszegi temetők kőből faragott sírjeleivel ismerkedhet meg..
35 ron 37 ron
11%
Jelen verseskötettel életem fontosabb mozzanataiba szeretném bevezetni kedves olvasóimat, mint példá..
24 ron 27 ron
33%
„Ahogy teltek az évek a fordulatnak is nevezett romániai forradalom óta, egyre jobban nyomasztott, h..
60 ron 89 ron
17%
Írások filmről, irodalomról, médiaelméletről és találkozási pontjaikról.Kiadó: Korunk Komp-Press (Ko..
20 ron 24 ron
19%
Márton
Áron cselekvő püspök volt, ám legalább annyira gondolkodó
püspök is. Eszméi rendszerb..
21 ron 26 ron
8%
A kötet dramaturgiai tárgyú írásokat, esszéket, színikritikákat, recenziókat, tanulmányokat foglal e..
22 ron 24 ron
6%
Eszter nagyszerű története ebben a megközelítésben számtalan olvasónak örömére válik, hiszen a Szent..
29 ron 31 ron
Tételek 556 től 570 / 587 (40 összes)