A szerző által preferált témakör - miként ezt eddigi könyvei is bizonyítják - a XV. század, pontosabban a Hunyadiak korának hadtörténete. Ezen belül is egyes, kiemelkedő szerepet játszó katonai vezetők élete került figyelmének a középpontjába. Előző munkája Kinizsi Pállal foglakozott, a mostani pedig a kisnemesi sorból az ország bárói közé emelkedő, kíváló katonáról, Magyar Balázsról szól. Mindketten közismert alakjai a magyar történeti köztudatnak. Kinizsiről már az általános iskolában is tanulnak a gyerekek igaz, azoknak a mondáknak, anekdotáknak alapján, amelyek színessé, egyúttal némileg meséssé is teszik a történelmi ismereteket. Ennek részben az az oka, hogy - a résztanulmányok ellenére - hiányoznak azok a modern történetírás követelményeinek eleget tevő, alapkutatásokon nyugvó életrajzok, amyelyek a valóságnak meegfelelően, hitelesen ábrázolnák e korszak kiemelkedő szereplőit. A szerző nagy érdeme, hogy érzékelte ezt a helyzetet, é nekilátott a hiány pótlásának. Ez természetesen nem tekintélyrombolást vagy mítoszirtást jelent - ellenkezőleg; az utókor által élettelen, hősies pózba merevített alakokból kibontakoznak az egykori hús-vér emberek, akik kiemelkedő képességeik mellett gyarlók is voltak, s hibákat is követtek el. Éppen ezáltal kerülnek viszont hozzánk közelebb, mert emberivé és élettelivé válva jobban megismerjük-megértjük, sőt meg is szeretjük őket. Ez a szeretet érzékelhető egyébként a szerző esetében is, anélkül azonban, hogy az érzelem meggátolná őt a tárgyilagos ábrázolásban.
- Kiadó: Tortoma Könyvkiadó (Barót)
- Kiadás éve: 2018
- Oldalszám: 173
- ISBN: 9789738995680
Aigner Jenő: Magyar Balázs, Erdély vajdája (1472-1475)
- Szerző / Készítő: Aigner Jenő
- Cikkszám: Aigner Jenő: Magyar Balázs, Erdély vajdája (1472-1475)
- Készletinfó: 100
- 37 ron
-
29 ron
Kapcsolódó termékek
Aigner Jenő: Kinizsi Pál alakja a modern történetírás tükrében
A történelem kiemelkedő alakjai mindig az érdeklődés középpontjában állottak, és nem csupán a szűkeb..
30 ron 37 ron
Mersdorf Ilona – Horváth Pál: Erről nem beszéltünk
A mi generációnk boldog generációnak indult. Napfényes jövőbe vezetett az útja, múltja nem volt. Jel..
41 ron 46 ron
Borbély Zsolt Attila: Minden magyar felelős minden magyarért
Írásaimban azt kerestem, miként juthat az erdélyi magyar nemzeti közösség előrébb, miként lehet megt..
25 ron