• Antal Róbert-István: A nemzetét szerető szocialista

„Lehet-e a jó kommunista egyszersmind jó erdélyi magyar?” Ezzel a kérdéssel záródik sorozatunk harmadik könyvének, Főcze János MADOSZ-monográfiájának hátlapszövege. Úgy tűnik, ez a tizedik kötet már címében is választ sugall a korábbi könyv nem kevéssé retorikus kérdésére. Bár Jordáky Lajos sosem volt MADOSZ-tag, világéletében azon a baloldali értékközösségen belül mozgott, amelyben a madoszosok is. Szociáldemokrata, majd kommunista politikusként, az államszocialista diktatúra kiépítését követően a kulturális szférába kiszorított hithű marxistaként ugyanazzal a dilemmával szembesült, mint a madoszosokból lett kommunisták: megoldhatja-e a kisebbségi lét kihívásait az erdélyi magyar közösség osztályszempontú emancipációja? A kötet széles forráshasználattal, a „totális biográfia” igényével ezt a válaszkereső folyamatot kísérli meg bemutatni. A 20. század nagyobb részén átívelő életpálya végigvisz a korszak történetének legfontosabb állomásain, amelyekhez Jordáky a lehetőségeihez mérten igyekezett alkalmazkodni, miközben kettős kötődéséről és világnézeti elvhűségéről sosem mondott le – megmaradt hangsúlyosan erdélyi magyarnak és szocialistának.

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2023
  • ISBN: 978-973-26-1315-3
  • Oldalszám: 376

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Antal Róbert-István: A nemzetét szerető szocialista

  • Szerző / Készítő: Antal Róbert-István
  • Cikkszám: Antal Róbert-István: A nemzetét szerető szocialista
  • Készletinfó: 10
  • 59 ron


Kapcsolódó termékek

A kompromisszumok embere. Tanulmányok Klapka György tábornok (1820–1892) életéről

A kompromisszumok embere. Tanulmányok Klapka György tábornok (1820–1892) életéről

Klapkát egész tevékenysége a magyar történelem jelentős személyiségévé avatja. (...) élete példa arr..

20 ron

Balázs Sándor: Jakabffy Elemér és a Magyar Kisebbség

Balázs Sándor: Jakabffy Elemér és a Magyar Kisebbség

A jeles kolozsvári szerző monográfiájának középpontjában a kisebbségpolitikus Jakabffy Elemér áll, a..

29 ron 30 ron