• Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban

A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jeles képviselője életművének kevésbé ismert részlete nyelvművelő munkássága. Pedig Dsidának ezen a területen is maradandó érdemei vannak. Őt is ott találjuk azoknak a sorában (Csűry Bálint, György Lajos, Kristóf György, Szabó T. Attila, Brüll Emánuel és mások), akik a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság nyelvének ápolását megszervezték, irányították, és előadások megtartásával, cikkek közreadásával szolgálták a nyelvművelés ügyét. Első nyelvművelő írása 1933-ban jelenik meg a Keleti Újságban. Külön fejezet Dsida és a Keleti Újság tevékenységében az az időszak, amely e lapban 1936-ban a húsvéti számmal kezdődik. Ekkor indul meg az állandó, minden második vasárnap megjelenő „Anyanyelvünkért” című rovata, és megalakul az újság nyelvmű-velő bizottsága. A rovatszerkesztő maga Dsida Jenő. A rovatot Dsida egészen haláláig, 1938-ig szerkesztette. A nyelvművelés ügyét nem csupán e rovat szerkesztésével, nyelvművelő cikkek írásával szolgálta, hanem azzal is, hogy állandóan ellenőrizte az újság nyelvét, hogy az olvasók kezébe nyelvhelyességi szempontból is hibátlan lap kerüljön. A most megjelenő kötet három részből áll.

Zsemlyei Borbála (szerk.)


  • Kiadó: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
  • Kiadási év: 2008
  • Méret: 14 x 20 cm
  • ISBN: 9789738865419
  • Kötés: puha borító
  • Oldalszám: 222
  • Sorozat: AESZ-füzetek

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban

  • Szerző / Készítő: Zsemlyei Borbála
  • Cikkszám: Anyanyelvünkért. Dsida Jenő
  • Készletinfó: 100
  • 16 ron


Kapcsolódó termékek

A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben

A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben

A mai magyar nyelvterületen kívül eső földrajzi fogalmak megnevezése a magyar nyelvben is beletartoz..

22 ron

A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek

A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek

A kötet a veszélyeztetett nyelvek felélesztésének, megerősítésének kérdéskörét tárgyalja a következő..

27 ron

Fatikus beszéd: megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban.

Fatikus beszéd: megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban.

A könyv főcímének fatikus szavát többé-kevésbé értelmezi az alcím. A nyelv vagy a kommunikáció jelző..

27 ron

Kisebbség és kétnyelvűség

Kisebbség és kétnyelvűség

A kötetben a szerző a kétnyelvűséget szociológiai perspektívából közelíti meg, empirikus kutatásai a..

27 ron

Nyelvét megtartó közösség - közösségét megtartó nyelv

Nyelvét megtartó közösség - közösségét megtartó nyelv

Az AESZ (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége) két évtizede a nyelvi közösség szolgálatában.Anyanyelvá..

27 ron

Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat

Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat

Az asszimilációs ideológia feladását a többség részéről csak az jelenthetné, ha elfogadható, a román..

16 ron

Nyelvi közösségek – nyelvi jogok

Nyelvi közösségek – nyelvi jogok

Ez a kötet a 2004. szeptember 5–8-án Kolozsváron megtartott 13. Élőnyelvi Konferencia előadásait tar..

22 ron

„Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék

„Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék

„Szavainkban – népnyelvünkben – múltunk számos eleme rejtekezik. Ezek némelyikét ma már csak nyelvés..

16 ron

Tánczos Vilmos: Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe

Tánczos Vilmos: Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe

Csíkszentkirály: maroknyi személyes univerzum. Ez a könyv egy utazás benne. Hőseink körbejárják: ész..

50 ron

Lövétei Lázár László;  Árkádia-féle

Lövétei Lázár László; Árkádia-féle

A klasszikus irodalmi művek megidézései, reminiszcenciái, parafrázisai, műfaji átiratai képezik az a..

20 ron

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában: Benő Attila, Fazakas Emese, Zsemlyei Borbála (szerk.)

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában: Benő Attila, Fazakas Emese, Zsemlyei Borbála (szerk.)

2014-ben Kolozsváron volt a XXIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus színhelye. A kongresszu..

30 ron

Távlatok: Egyed Emese (szerk.)

Távlatok: Egyed Emese (szerk.)

Nyelv- és irodalomtudományi tanulmányok Antal Árpád professzor tiszteletére.Kiadó: Erdélyi Múzeum-Eg..

10 ron

Motiváltság és nyelvi ikonicitás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor (szerk.)

Motiváltság és nyelvi ikonicitás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor (szerk.)

A kötet a 2014. május 23–24-én tartott kolozsvári nyelvészeti műhelykonferencia (A magyar nyelvészet..

25 ron 28 ron

Analógia és modern nyelvleírás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor szerk.

Analógia és modern nyelvleírás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor szerk.

A kötet tanulmányai együttesen jó alkalmat biztosítanak az analógia és a vele kapcsolatos kérdések t..

20 ron

Történések a nyelvben a keleti végeken: Péntek János

Történések a nyelvben a keleti végeken: Péntek János

Péntek János kötetében összegyűjtött tanulmányok félszázados szakmai pályájának utolsó évtizedéből v..

40 ron

Történések a nyelvben a keleti végeken II.kötet: Péntek János

Történések a nyelvben a keleti végeken II.kötet: Péntek János

A könyv címében a „történések a nyelvben" szerkezet arra utal, hogy létünk összefonódik a nyelvvel, ..

35 ron

Pletl Rita: Az iskolai írásos közléskultúra erdélyi helyzetképe

Pletl Rita: Az iskolai írásos közléskultúra erdélyi helyzetképe

A könyv célja, hogy hitelesen tájékoztasson azokról az empirikus kutatásokról, amelyeknek középpontj..

28 ron

Kádár Annamária, Bodoni Ágnes: Az óvodás- és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben

Kádár Annamária, Bodoni Ágnes: Az óvodás- és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben

A XXI. századi nevelés humánus, gyermekközpontú voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az is..

20 ron