• Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai
  • Antikvár könyv, gerince sérült, borítója foltos
  • Szakférfiak közreműködésével szerkesztik: Alexander Bernát és Lenhossék Mihály (Egyetemi tanárok)
  • 470 szövegképpel és 39 műmelléklettel
  • A Műveltség Könyvtára
  • Kiadó: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat (Budapest)
  • Kiadás éve: 1907
  • Oldalszám: 781
  • A MAGYAR ismeretterjesztő irodalom eddigelé hiján volt olyan nagyobbszabású, egybefoglaló műnek, mely az ember testi és lelki életéről, fejlődéséről, az emberi nem múltjáról és jelenéről való ismereteinket, szóval az ember természetrajzát a lényegesekben kimerítően, de a csak a szakembert érdeklő részletek elhagyásával, tudományos színvonalon, de mégis népszerű, vonzó előadással, szemléltető elevenséggel tárja a művelt olvasóközönség elé.
  • Ime az első ilynemű kísérlet! Abban az irodalmi vállalatban, mely feladatául tűzte ki, hogy a kötetek egy sorában összehordja az olvasó előtt, ha csak főbb vonásaiban is, az emberi tudás összességét: nem hiányozhatnak azok az ismeretek, amiket az emberi elme évezredekre terjedő kutató munkájában, fáradhatatlan búvárkodásában magáról az emberről tudott megállapítani... 

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai

  • Cikkszám: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai
  • Készletinfó: 1
  • 50 ron


Kapcsolódó termékek

Wagner János: Magyarország virágos növényei

Wagner János: Magyarország virágos növényei

Wagner János: Magyarország virágos növényeiA K. M. Természettudományi Társulat a tagjai körében álta..

156 ron