• Balázs D. Attila: Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon
  • 15%

Ezer szállal kötődik a nagy lovagkirályhoz ez a kötet, amely kiemelkedik a Szent László emlékévre megjelent könyvek közül. 


Történelmi album ez, mert dokumentum értékű képeslapokon keresztül mutatja be Nagyváradot és a várost megalapító uralkodó közötti szoros kapcsolatot. A felhasznált több mint 150 ritka lap a szerző, Balázs D. Attila gyűjteményéből, valamint a Zempléni Múzeumtól és az Országos Széchényi Könyvtárból származik.


A kiadvány e lapok segítségével körbejárja azokat a helyszíneket Nagyváradon, amelyek az Árpád-házi szent királyhoz kötődnek sőt, a kényes kérdésekre is nagy hangsúlyt fektet. A kötet így Szent László váradi bronz gyalogszobrának botrányos elmozdítását is tárgyalja. A királyról elnevezett nagyváradi főtérről 1923-ban mozdították el Tóth István remekművét, amit ma a helyi katolikus püspökség kertje őriz. E főtéri szobor helyére került 1924-ben Ferdinánd román király lovas szobra, amelynek felavatásakor halálbüntetés terhe alatt nem léphettek ki a magyarok a város utcáira.


A kötetben a múlt mellett hangsúlyos szerep jut a váradi és az erdélyi jelennek, illetve a kifürkészhető jövőnek is. Így kapott teret benne a főtéri szobor visszaállításáért életre hívott civil összefogás története is, illetve az a nyílt levél, amelyet a bukaresti és budapesti lengyel nagykövetnek címeztek a váradi polgárok a király emlékét ért sérelmek ügyében. Hiszen ne feledjük el, Lászlóban lengyel vér is folyt, ő a magyarországi lengyelek védőszentje is.


Tartalom:

A mi Szent Lászlónk

A vár és az I. László alapította székesegyház

Nagyvárad főtere, a Szent László tér

Tóth István remekműve, Szent László bronzszobra

Román szobrok költöznek a Szent László térre

Országzászlót kap a Szent László tér

Sculptura non grata? A váradi Szent László szobrok hányattatásai

Várad harmadik székesegyháza, a Szent László templom

Honvédszobor kerül a Szent László térre

Szent László emlékezete és a nagyváradi városháza

Kishíd, Szent László híd

A római katolikus székesegyház – a királyi herma lakhelye és a Szent László szobrok menedéke

Szent László Ünnepi Hét Nagyváradon 1942-ben

A Szent László menedékház és a meseszép Szent László kápolna

A Nagyváradi Magyar Királyi Állami Szent László Gimnázium

A László király szabadkőműves páholy

Nyílt levél Lengyelország mindenkori bukaresti, valamint budapesti nagykövete részére

 

Balázs D. Attila 1981-ben született Nagyváradon. A helyi Ady Endre Líceumban érettségizett, majd a váradi Ady Endre Sajtókollégiumban és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szerzett felsőfokú diplomát. Szakmáját tekintve újságíró, szerkesztő, kommunikációs szakember, a kárpát-medencei sajtóban 2001-óta jelennek meg írásai. Sokáig ő volt az erdélyi és a felvidéki márkamenedzsere a legnagyobb magyar internetes könyváruháznak, majd Nagy Magyarország folyóiratot.





  • Magyar Polgári Egyesület Nagyvárad, 2017
  • 104 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • ISBN: 2050000058011

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Balázs D. Attila: Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon

  • Szerző / Készítő: Balázs D. Attila
  • Cikkszám: Balázs D. Attila: Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon
  • Készletinfó: 100
  • 59 ron
  • 50 ron


Kapcsolódó termékek

Balázs D. Attila: Erdély Anno 1895-1944

Balázs D. Attila: Erdély Anno 1895-1944

Rendhagyó szemszögből, régi képeslapokra felfűzve mutatja be Erdély történetét ez a nem mindennapi a..

55 ron 71 ron

Molnos Sándor, Szamosközi Csilla: Gólyalábú Csatószeg

Molnos Sándor, Szamosközi Csilla: Gólyalábú Csatószeg

Csatószeg bemutatása, történetének főbb mozzanatai, egyházközsége, lakossága, híres családjai, építe..

35 ron 52 ron

Gy. Dávid Gyula: A bonchidai Bánffy-kastély

Gy. Dávid Gyula: A bonchidai Bánffy-kastély

Egyik legnagyobb és legszebb főúri kastélyunk, „Erdély Verszáliája”, a Losonczi Bánffy-család ősi fé..

70 ron 77 ron