• Bartha Katalin Ágnes: Egy nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra évtizedeiben (1969–1989)
  • 9%
Alapításának 50 éves évfordulóját ünnepli a Kriteron Könyvkiadó.
Nem szokványos évforduló ez – az is lehetne, hiszen a magyar könyvkiadás egészét tekintve is kevés az a magyar kulturális intézmény, amely ilyen évfordulóval büszkélkedhet - , de kiemeli ezt az eseményt a lehetséges kulturális évfordulók sorából az a teljesítmény, amely ehhez a névhez köthető, még hozzá közel fele részben egy olyan korszakban, amikor előbb kedvezőnek tűnő, de aztán egyre nyomasztóbb politikai helyzetben, közvetítője lehetett a romániai nemzetiségek szellemi élete egész sor kiemelkedő teljesítményének.
Az ötven évből ennek a két évtizedet átfogó munkának a felelevenítésére vállalkozott Bartha Katalin Ágnes, amikor néhány éve felkereste a Kriterion tizenhat munkatársát, s elkészítette, majd sajtó alá rendezte és kísérő tanulmánnyal látta el a velük készített interjúkat.
A kötet nyilván a teljesítményről is szó, de arról a közösségről, arról a munkaszellemről is, amely azt – két évtizedet átfogó tartóssággal – lehetővé tette. És kivétel nélkül minden interjúban, visszatérően, a kiadó-igazgatóról, Domokos Gézáról, akinek a fölöttes hatóságokkal való viszonyban érvényesített diplomáciai érzéke, a kiadói közösség irányában személyes varázsa és céltudatos munkaerkölcse meghatározó szerepet játszott az eredmények elérésében.
  • Kiadó: Polis Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2020
  • ISBN: 9786065420823
  • Oldalszám: 408

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Bartha Katalin Ágnes: Egy nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra évtizedeiben (1969–1989)

  • 55 ron
  • 50 ron


Kapcsolódó termékek

Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben III.

Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben III.

Weress Margit életpályája – amint azt visszaemlékezéseinek első két kötetében megelevenítette - a mi..

40 ron 43 ron

Medgyesi Emese: Élesben a sorssal – Erdélyi Mozaik

Medgyesi Emese: Élesben a sorssal – Erdélyi Mozaik

Úgy kezdődik ez az „erdélyi mozaik”, mint egy klasszikus családregény. Herold, a müncheni iparos/ker..

35 ron 38 ron