• Benkő Samu: Alkalmak és szavak
  • 20%

Az alkotás sorsvállalás: lett légyen szó honalapításról, a kereszténység felvételéről, a szabadság igenléséről keményen szervezett államkeretek között is, az európai kultúra oly módon való befogadásáról, hogy eleink megőrizték keletről hozott örökségünket, s benne a legkedvesebbet: anyanyelvünket. Hogy van remény? Van. S ezt nem én állítom, meggyőz felőle Vörösmarty Mihály, aki történelmi borzalmak évadján írta meg a legnagyobb magyar verset: A vén cigányt.„Az alkotás: sorsvállalás...” – írta a szerző, azoknak az elődeiknek és kortársainak a példáját summázva, akikről ebben a kötetében szól. Az alkalmak különfélék. Az írások jellege-műfaja is eltér egymástól, mégis egységbe foglalja őket a szerző tudósi és emberi felelőssége, amellyel velük kapcsolatos gondolatait szavakba önti. A kötet a szerző közelmúltban írt egyes tanulmányait, előadásait és beszédeit tartalmazza. Mondanivalójukban és eszmeiségükben az egyetemes emberi értékek példáját hordozzák. A felvillantott személyek élete és munkássága ezen értékek alkotásában és megőrzésében fogalmazódott meg.


  • Polis Kömyvkiadó
  • 416 oldal
  • Kötés : Fűzött
  • ISBN: 973926798X

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Benkő Samu: Alkalmak és szavak

  • Szerző / Készítő: Benkő Samu
  • Cikkszám: Benkő Samu: Alkalmak és szavak
  • Készletinfó: 100
  • 10 ron
  • 8 ron


Kapcsolódó termékek

Bánffy Miklós: Emlékezések – Irodalmi és művészeti írások

Bánffy Miklós: Emlékezések – Irodalmi és művészeti írások

Két világháború és két összeomlás tanújaként, sőt fontos közéleti szereplőjeként, a maga korát nagys..

42 ron

Bevezetés az olvasás mesterségébe: Válogatta Orbán Gyöngyi

Bevezetés az olvasás mesterségébe: Válogatta Orbán Gyöngyi

Napjainkban tanúi, részesei vagyunk annak, hogy a könyv, az olvasás egyre inkább elveszíti a kultúrá..

15 ron

Lőrinczi László:  Az alázat ünnepei

Lőrinczi László: Az alázat ünnepei

Egy gazdag és termékeny műfordítói pálya „névjegykártyája” ez a kötet, amelyben a nemrég  kilen..

25 ron

Cseke Gábor: Szerpentin vándora

Cseke Gábor: Szerpentin vándora

Szigorúan válogatott versek. 1967-2010. Cseke Gábor tavaly megjelent önéletrajzi vallomása, a Jelent..

25 ron

Cseke Gábor: Jelentések magamról

Cseke Gábor: Jelentések magamról

Aki a kommunista rendszer évtizedeit – pláne közéleti szerepet vállaló értelmiségiként – megélte, ne..

15 ron

Egyed Péter: Irodalmi rosta

Egyed Péter: Irodalmi rosta

Barátaim, a romániai magyar irodalom kedvelői, elméletírói és kritikusai javaslatára állítottam össz..

46 ron

Gábor Csilla: Keresztyéni felelet - Hitviták a 16-17. századból

Gábor Csilla: Keresztyéni felelet - Hitviták a 16-17. századból

Gondos körültekintéssel válogatott szövegek olvashatók ebben a kötetben a kor nagy egyházi íróinak v..

17 ron

Gábor Csilla: Magyar kronikák és legendák

Gábor Csilla: Magyar kronikák és legendák

„Tankönyvi fejezetek áttanulmányozása, a rendelkezésre álló eléggé nagyszámú adatszerű ismeret ellen..

17 ron

Reményik Sándor: Kézszorítás

Reményik Sándor: Kézszorítás

Reményiket az irodalom műhelytitkai nem csak költőként foglalkoztatták. Meggondolkodtató esszékben p..

55 ron

Sigmond István: Káosz

Sigmond István: Káosz

Egy nem sokkal halála előtt megjelent interjúban az író beismerte: „…Igaz…, évről évre komorabbak a ..

20 ron

Fodor Sándor: A feltámadás elmarad.

Fodor Sándor: A feltámadás elmarad.

(Csíksomlyó, 1927– 2012 )„Fiatalember! A jelentőségéhez képest túl nagy a szája” − utasította rendre..

30 ron

Jancsó Noémi: A webkamera-arc

Jancsó Noémi: A webkamera-arc

Jancsó Noémi 22 éves kolozsvári írót július hónap 25-én, vasárnap reggel halálra gázolta egy szabály..

25 ron

Lövétei Lázár László;  Árkádia-féle

Lövétei Lázár László; Árkádia-féle

A klasszikus irodalmi művek megidézései, reminiszcenciái, parafrázisai, műfaji átiratai képezik az a..

20 ron

Erdélyi szép szó 2018

Erdélyi szép szó 2018

Antológia. Válogatás a 2017-es év szépirodalmi terméséből, a szerzők fotóival.Kiadó: Pro Print Könyv..

25 ron 28 ron

Benkő Samu: Kemény Zsigmond naplója

Benkő Samu: Kemény Zsigmond naplója

Kemény Zsigmond a magyar regény XIX. századi történetének kiemelkedő írója, őhozzá segít közelebb ke..

27 ron 31 ron