Miskolcon utcát neveztek el róla. A főtér egyik régi épületén egy márványtábláról pedig az arra járó megtudhatja, hogy Dr. Bruckner Győző akadémikus majd negyedszázadon keresztül dékánként vezette az ősi eperjesi kollégium utódaként ebben az épületben működő miskolci jogakadémiát. Napjaink könyvesboltjaiban az érdeklődő megnézheti, megveheti A miskolci jogakadémia múltja és kultúrmunkássága címmel Bruckner Győző posztumuszként kiadott nagy ívű munkáját. Az életében megjelent művelődés-, jog- és egyháztörténeti írásai azonban többnyire ma már csak könyvtárakban, antikváriumokban találhatók, illetve nagyobb, ma is érdekes művei digitalizálva olvashatók. Így például Ferenc Ferdinánd trónörökös magyarországi politikai tervei című könyve és nem utolsósorban a Szepességre vonatkozó írásai, melyeken keresztül a hazájuk múltját alig ismerő fiatalokhoz közel hozza a majd száz évvel ezelőtti országunk gyöngyszemei közé számító szepességi városokat, azoknak történelmi alakjait s lakóit, a nagyvilágban szétszóródott cipszereket. Bruckner Győzőre nemcsak az egykori jogakadémia otthona, Miskolc lehet büszke, nemcsak történészeknek kell őt ismerni. Induljunk hát el Bruckner Győző nyomában!„Voltaképpen csak egy nagy élmény van: a család” – mondja a szintén felvidéki cipszer származású Márai, és Bruckner Győző életére ez fokozottan érvényes volt.
- Híres Emberek sorozat 8. kötet
- Tortoma Könyvkiadó, 2016
- Papír/puha kötés
- 23 oldal
- ISBN 978-973-8995-39-0
Bruckner Éva: Bruckner Győző
- Szerző / Készítő: Bruckner Éva
- Cikkszám: Bruckner Éva: Bruckner Győző
- Készletinfó: 100
- 10 ron
-
8 ron
Kapcsolódó termékek
Kun - Gazda - Gergely: Heltai Gáspár
A Gutenberg által 1440 táján felfedezett könyvnyomtatás művészetének jelentőségét a 16. században gy..
8 ron 10 ron
Kolumbán Vilmos József: Benkő József, az erdővidéki polihisztor
Középajtai és árkosi Benkő József (Bardóc, 1740. december 20. – Középajta, 1814. december 28.) refor..
10 ron
Kun - Gazda - Gergely: Károli Gáspár
Károli Gáspár a köztudatban mindenekelőtt mint a bibliafordító van számon tartva, joggal. Azt ..
8 ron 10 ron
Süli Attila: Borbáth László
Ezen kis életrajznak a címe mind szimbolikus, mint megtévesztő értelmű lehet. Megtévesztő, mert nem ..
8 ron 10 ron
Szécsi Antal: Borbáth Károly történész, a ''lábon járó lexikon''
Dr. Borbáth Károly 1931 január 13-án született az erdővidéki nagyközségben, Vargyason (Kovászn..
8 ron 10 ron
Bruckner Éva: Bruckner Győző - a szerves kémia nemzetközi hírű tudósa, professzora
1900. november elsején a késmárki líceumigazgató Bruckner Károly harmadik gyermeke, Győző is ki..
8 ron 10 ron
Fábián Gyula-Jakab Albert Zsolt: Bíró Gáspár Emlékkönyv - Kisebbségi identitás és önrendelkezés a globalizmusban
"Az érdekek harmóniájának a feltevése a nemzetközi viszonyokban és általában a materiális világban a..
36 ron 40 ron