• Csikány Tamás: Kisháború Háromszéken

Aligha vállalkozhat arra bárki is, hogy hiánytalanul számba vegye az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc csodálatos és hősies eseményeit, a hadra kelt nép helytállását, szinte hihetetlen bátorságról tanúskodó tetteit. A háborús idő, a haza és a társadalmi haladásba vetett hit a mindennapok embereiből olyan hősöket varázsolt, akik sokszor a józan ész megfontolásait félretéve makacsul hittek a sikerben, a győzelemben. Olyanokat, akik ha kellett az életüket is feláldozták a szent ügyért éppúgy, mint harcostársaikért. A címben jelzett kisháború nem minősíti a háromszékiek 1848 decemberi harcát, hanem arra utal, hogy az Olt vidékén ekkor olyan harci cselekmények zajlottak, amelyet az akkori katonai szaknyelv e kifejezéssel illetett. A hasonló hadviselést ma aszimmetrikus háborúnak nevezik, amely szinte már fel is váltotta a hagyományos háborút. Katonák helyett vagy mellett ugyanis már egyre hatékonyabban felfegyverzett lakosság harcol reguláris haderő ellen, miként annak idején a székelyek. A hadművészetben az egyes kategóriákat azonban nehéz elkülöníteni, sokszor igen nagy átfedések jellemzőek. Különösen forradalmi időkben még azt is nehéz meghatározni, hogy ki a katona, ki a felkelő vagy nemzetőr. A következőkben tehát megpróbáljuk besorolni a háromszékiek önvédelmi harcát az akkori hadművészeti kategóriák egyikébe, ezzel is rávilágítva arra, hogy a harc sikere nem csak a vak szerencsének, vagy éppen a székelyek vakmerőségének köszönhető, hanem egyúttal tudatos szervező és vezető munkának is. Ezzel alighanem tartozunk a székely had minden rendű, rangú parancsnokának és a harc minden résztvevőjének.

 

  • Tortoma Kiadó, 
  • Papír/puha kötés, varrt és ragasztott
  • 120 oldal
  • ISBN 978-973-8995-18-5

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Csikány Tamás: Kisháború Háromszéken

  • Szerző / Készítő: Csikány Tamás
  • Cikkszám: Csikány Tamás: Kisháború Háromszéken
  • Készletinfó: 100
  • 34 ron


Kapcsolódó termékek

Bondor Vilmos: A világégés hadszínterein

Bondor Vilmos: A világégés hadszínterein

A huszadik század két nagy világégése során a magyar honvédség tisztjei és legénysége számos hadszín..

42 ron

Bondor Vilmos: Messze van a nyíregyházi kaszárnya

Bondor Vilmos: Messze van a nyíregyházi kaszárnya

1995-ben, ''A Mikó - rejtély'' című könyvem kiadásakor, többen tanácsolták, hogy írjam meg életem tö..

15 ron 44 ron

Hermann Róbert - Benkő Levente: Ágyúba öntött harangok

Hermann Róbert - Benkő Levente: Ágyúba öntött harangok

Tanulmányok Gábor Áron születésének 200. évfordulójáraA tanulmányok szerzői: Bordi Zsigmond Lóránd, ..

47 ron 59 ron

Nagy László: Székelyek a hadak útján

Nagy László: Székelyek a hadak útján

A ,,legolvasottabb- történész - a szerzőnek több mint egymillió példányban jelentek meg a könyvei - ..

26 ron

Kovács István: Bem tábornok- Az örök remények hőse

Kovács István: Bem tábornok- Az örök remények hőse

„Az elhatározás, hogy könyvet kellene írnom Bemről, az egyetem elvégzése után, 1968-as nyári erdélyi..

27 ron

1956 Erdélyben: Dávid Gyula (szerk.)

1956 Erdélyben: Dávid Gyula (szerk.)

Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület, KolozsvárTerjedelme: 415 oldalISBN: 973 8341 79 5..

28 ron

Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940-1944 (3. kiadás)

Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940-1944 (3. kiadás)

1940. szeptember 5-én reggel a második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség átlépte a trianoni..

48 ron 56 ron

Havasok keblében rejtező szép Csík. A Csíki-medence középkori településtörténete

Havasok keblében rejtező szép Csík. A Csíki-medence középkori településtörténete

Kötetünk a Csíki-medence középkori településtörténetének, régészeti emlékeinek áttekintésére vállalk..

116 ron