Nagybaczoni Nagy Vilmos azon jeles történelmi személyiségeink közé tartozik, akiről az átlagember tipikusan azt mondhatja: hallott róla valamit harangozni, második világháború meg honvédség meg ilyesmik - ám nemcsak hogy nagy valószínűséggel semmi érdemlegeset nem tudnak róla (vagy alig valamit), de a rá legjellemzőbbet, legizgalmasabbat, legemlékezetesebbet nem ismerik. Hogy ő volt minden újabbkori magyar kormányok igazi székely minisztere. Hogy páratlan, isteni adományként a magyar csapatok parancsnokaként - erdélyi emberként vonulhatott be a visszatért erdélyi területekre. Hogy államférfinak, honvédségi szakírónak és hivatásos katonának-parancsnoknak egyaránt a legkiemelkedőbbek közé tartozott. Hogy éppen-csak-megtűrten, elfeledve és elhagyatva hal meg Budapest tőszomszédságában. Hogy neve ma sincs igazából a nagy magyar katonák sorában. Ilyen embert egy könyvben életközelbe hozni, újra felmutatni az írónak nemcsak öröm és megtiszteltetés, de igazi, nagybetűs Feladat is. Mit tehet még hozzá a szerző?

Igyekeztem...

Domonkos László