Részlet a könyvből:

Barney Glasgow házának lépcsőjén ment le reggelizni. Szép lépcső, fekete és fehér diófa. Szép ház. Jóképű férfi maga Barney Glasgow is, 53 éves létére. Ő is így érezte ezt, mikor lefelé haladt könnyű, gyors lépteivel. Ma reggel észrevette ezeket a dolgokat. Olyan jól estek neki, mintha először vette volna észre. Mindig mélységesen tudatában volt a körülötte lévő gazdaságnak, ámbár hozzászokott volna már a fényűzéshez egy negyedszázad után. Lába olyan hangtalanul süppedt a lépcső vastag szőnyegébe, mint egy indián mokasszinja az erdei mohába és örvendező érzékei apró, láthatatlan emlékképet véstek a lelkébe. Ujja hegyével érintette menetközben a lépcső korlátját, szemével pedig követte kanyargását. Arra gondolt, hogy olyan, amit rátűz a reggeli nap, mint a húslé; a fény úgy ül a sötét fán, mint a csillogó aranyos zsír az ételen. De ha kissé előreugró szemére pillantott az ember, amelynek pillái túl hosszúak voltak férfi szeméhez, vagy a szájára, a kissé túlságosan piros, telt ajkakra bajuszának finom szárnyai alatt, rögtön rájöhetett arra, hogy mindig ilyen fogékony volt a testi gyönyörűségek iránt.

Érzékei ma reggel, úgylátszik, a szokottnál is élesebbek voltak, mert vagy egy tucat jóleső és kedves benyomást szedtek fel, míg megtette a rövid utat a hálószobából az ebédlőbe. Valóban, felizgatta őt a titkos lázadás, melyet házának asszonyai ellen tervezett: felesége, Emma Louise, a vasasszony ellen és leánya, a bodros fürtű Evelyn ellen. Emma Louise vasakaratát már kikezdte az évek sava és Eyelyn fürtjeit is ráncbaszedte divatos pompadour-frizurája. Dehát az idő és a kényelmes élet Barneyn is nyomot hagyott, úgyhogy a fenyegető harcból nem hiányzott a bizonytalanság kellemes izgalma sem.