• Ferenczes István: Válogatott versek 30.

Egy ennyire szétesett világban persze nem könnyű élni, ezért néha (igaz, nagyon ritkán!) az elvágyódás hangja is megszólal Ferenczesnél, mint például egyik legszebb versében, a Pastorale con mirbidezzában: hóból sárból hűlt mezőkről / messzi tájra kéne menni / mint darvak a fellegekből / trópusokig ellebegni / el kellene tűnni innen / mint a sóhaj mint az álom / s fehér szélből varrott ingben / bukni fel egy déli plázson. De aztán egykettőre jön a kijózanodás, hiszen hová is menekülhetünk egy olyan világban, ahol az égbolt is / mintha kilyukadt volna / mintha perselynyílás lenne a telehold (Minerálnájá pesznyá)? Marad végső menedékként a csíksomlyói kishaza a Szűzanyával (Elvette már mindenünk / győztes zsoldos bandita / csak téged hagyott nekünk / Európa s Ázsia Salve mundi Domina), illetve költői programként a széthulló világgal való szembesülés és szembesítés, az a program tehát, amelyről az egyik fiatalkori Ferenczes-versben, a Felcsíki legénytáncban a következőket olvashatjuk: Nem jókedvből, muszájból, / a csárdáslábú istenit, / kijárjuk, ha járni kell. Nos, ez a muszájság és ez a káromkodás annyira ferenczes istvános! És annyira csíki! tenném hozzá, ha meg tudnám magyarázni, mit jelent ezúttal ez a csíkiság. Úgyhogy inkább ajánlom mindenki figyelmébe a Krumpliföld, örökzöld című (szintén fiatalkori) Ferenczes-verset, örülve, hogy ha csak egy versválogatás erejéig is megismerhettem ezt az erős, nagyon erős és karakteres költői életművet.

  • Kiadó: Hargita Kiadóhivatal (Csíkszereda)
  • Kiadás éve: 2014
  • Sorozatcím: Székely Könyvtár
  • ISBN: 978-973-7625-68-7
  • Oldalszám: 176

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Ferenczes István: Válogatott versek 30.

  • Szerző / Készítő: Ferenczes István
  • Cikkszám: Ferenczes István: Válogatott versek
  • Készletinfó: 10
  • 35 ron


Kapcsolódó termékek

Szőcs Géza: Válogatott versek 45.

Szőcs Géza: Válogatott versek 45.

Szőcs Géza: Válogatott versekKiadó: Hargita Kiadóhivatal (Csíkszereda)Kiadás éve: 2016Sorozatcím: Sz..

35 ron

Tivai Nagy Imre: Cirkálások Szeredai Emlékeimből 46.

Tivai Nagy Imre: Cirkálások Szeredai Emlékeimből 46.

Tivai Nagy Imre: Cirkálások Szeredai EmlékeimbőlKiadó: Hargita Kiadóhivatal (Csíkszereda)Kiadás éve:..

35 ron

Petelei István: Válogatott novellák 28.

Petelei István: Válogatott novellák 28.

Nem tudom, kezembe vettem volna-e, ha nem kellett volna szerkesztenem a válogatott novelláit. Talán ..

35 ron

Kriza János: Székely népmesék 27.

Kriza János: Székely népmesék 27.

Újult ügyekezettel fogtam hozzá a székely népelme virágainak, vagy ha úgy neveznem szabad lesz, vadr..

35 ron

Horváth István: Válogatott versek 38.

Horváth István: Válogatott versek 38.

Horváth István: Válogatott versek 38.Kiadó: Hargita Kiadóhivatal (Csíkszereda)Kiadás éve: 2015Soroza..

35 ron

Ferenczes István: Drakula Blues

Ferenczes István: Drakula Blues

...sokféle formában és regiszteren szólalnak meg a Ferenczes-versek, hogy kifejezzék a kisebbségben ..

50 ron