• Gocz József: 3006 év hadifogságban
  • 10%

A második világháború oroszországi magyar hadifogolytáborairól, az ott elpusztult, illetve az ott szenvedő katonák életéről szóló tanulmánykötet, amelynek végén a hadifoglyok névjegyzékét is megtaláljuk. ˝Mint az 1944-ben Erdély területén lezajlott harcok kutatója és az egyetlen e témában megjelent monográfia  szerzője tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a Gocz József által végzett és végzendő anyaggyűjtés igen figyelemreméltó, és égetően szükséges. Ennek alapján ugyanis sokkal könnyebbé válhat a Székelyföldön és Észak-Erdélyben elhelyezkedő alakulatok parancsnokolási viszonyainak tisztázása, valamint a terepmunka során számos olyan emlék kerülhet napvilágra, amely segít hiteles képet kialakítani az Erdélyben 1944. augusztus vége felé és október vége között lezajlott hadműveleteket illetően. Mindez azért hatványozottan fontos a magyar hadtörténelem e fehér foltjának eltüntetése szempontjából, mert a vonatkozó csapatanyagok mind megsemmisültek, elvesztek a háborúban, vagy annak befejeztével szándékosan elpusztították.˝


  • Charta Kiadó (Sepsiszentgyörgy)
  • fűzött, 240 oldal 
  • Kiadás éve: 2001 
  • ISBN: 9789739990274

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Gocz József: 3006 év hadifogságban

  • Szerző / Készítő: Gocz József
  • Cikkszám: Gocz József: 3006 év hadifogságban
  • Készletinfó: 10
  • 29 ron
  • 26 ron


Kapcsolódó termékek

Wertzberger Péter: A fejedelem és az orvosa

Wertzberger Péter: A fejedelem és az orvosa

"Titokzatos, eddig fel nem fedett történelmi eseményt tár fel az orvosíró Wertzberger Péter. Bethlen..

27 ron 30 ron

Kelemen Antal: A hangosan szóló csend zenéje

Kelemen Antal: A hangosan szóló csend zenéje

A háromszéki Réty község neves fúvószenekarának 70 éves történetét mutatja be a zenekar vezetője, ga..

45 ron 50 ron