• Hegedüs Loránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája

Könyvem gróf Széchenyi István életének és éjszakájának regénye. Fantasztikus káprázat: mely egyben igaz és való. Midőn a nagyszerű Széchenyi-irodalom forrásművein éveken át keresztüldolgoztam magamat, nem az volt a célom, hogy helyettük vagy ellenük más könyvet írjak. Ellenkezőleg: rájuk építettem s ahol csak lehetett, szószerint átvettem elődeim eredményeit. Tovább megyek; végtelen hálára köteleztek Széchenyi legkitűnőbb kutatói: Angyal Dávid, Károlyi Árpád és Viszota Gyula barátaim, kik nemes segítséggel ellenőrizték adataimat. Különösen lekötelezett a Széchenyi-múzeum igazgatója nemcsak azzal, hogy a Naplók kiadatlan köteteit átolvashattam, hanem azáltal is, hogy megismerhettem leveleit Karolinának, e történet legrejtélyesebb alakjának, aki Széchenyi naplói szerint' folyton visszajár sírjából. - Munkám oknyomozó anyagát a Magyar Történelmi Társulat elé terjesztettem ellenőrzésre. Szerénytelenül s tán elbizakodottan úgy képzelem, hogy e regényes rajz kísérlete által sikerült több, eddig megoldatlan Széchenyi-rejtély nyitjára rájönnöm, viszont be kell vallanom, hogy nemcsak nagy sor régi probléma maradt, mit nem tudtam kibogozni, hanem éppen megoldásaim által új rejtelmek tárultak föl, melyekkel majd az eljövendő kutatóknak kell megbirkózniok. És ez jól van így. 

  • Antikvár könyv, gerince picit sérült, gerince levált
  • Kiadó: Athenaeum Irodalmi és nyomdai Részvénytársulat kiadása, Budapest
  • Kiadás éve: é. n.
  • Oldalszám: 324

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Hegedüs Loránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája

  • Cikkszám: Hegedüs Lajos: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája
  • Készletinfó: 1
  • 12 ron


Kapcsolódó termékek

Tersánszky J Jenő: A havasi selyemfiú

Tersánszky J Jenő: A havasi selyemfiú

Egy bércalji falu. Szántója nagyon kevés, legföllebb rétjei, legelői s erdei. A falu felső végiben ó..

12 ron