• Jancsó Béla levelezése III. 1935–1940
  • 11%

Jancsó Béla levelezésének harmadik kötetét nyújtjuk át az olvasónak. Az első az erdélyi értelmiségnevelő műhely megteremtőjét hozza közelképbe. A másodikban annak az integráló személyiségnek a jegyeit fedezhettük fel, aki irodalmi kérdésekben esztétikai mércét érvényesített, a közügyiekben pedig erkölcsit-etikait. A harmincas évek második felében támadt konfliktusai is – miként e kötet tanúsítja – ebből az alapállásból fakadtak.


Ez az a periódus, amikor a Jancsó-levelezésben maga a „drámaíró történelem” nyilatkozik meg: folytatódik konfrontációja az Erdélyi Fiatalokból kivált „ifjú marxistákkal” és „ifjú katolikusokkal”, mindezt tetézi, hogy a munkamegosztó feladatvállalás szellemében nem tud egyezségre jutni az 1935-ben jelentkező húszévesekkel, a harmincas évek második felében fellépő Hitel-csoporttal; aktív szerepet vállal a Makkai Sándor repatriálása után kirobbant Nem lehet-vitában, ám nem tudja lebeszélni a távozásról nagyra becsült püspökét; 1936-tól küzd az erdélyi ifjúsági parlament demokratikus megszervezéséért, de a Vásárhelyi Találkozót előkészítő folyamatban elszigetelődik, szembekerül induláskori (Tizenegyek) társaival, Tamási Áronnal és Kacsó Sándorral. A korképet gazdagítja még Németh Lászlóék romániai útjának megszervezése, továbbá a Dimitrie Gusti professzor nevéhez fűződő bukaresti szociológiai iskolával való együttműködés szélesebb alapra helyezése.


                                                                                                                                                                                                       Cseke Péter

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2019
  • ISBN: 978-973-26-1166-1
  • Oldalszám: 567

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Jancsó Béla levelezése III. 1935–1940

  • Cikkszám: Jancsó Béla levelezése III. 1935–1940
  • Készletinfó: 10
  • 36 ron
  • 32 ron


Kapcsolódó termékek

Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen

Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen

A 75 éve született Lászlóffy Aladárról szóló könyv a költő teljes életé­nek, pályájának áttekintésér..

29 ron

Jancsó Béla levelezése I. (1914–1930)

Jancsó Béla levelezése I. (1914–1930)

Jancsó Béla az első világháború után induló fiatal erdélyi írónemzedék, a Tizenegyek (1923) egyik ve..

39 ron

Jancsó Béla: Érték, erkölcs, közösség

Jancsó Béla: Érték, erkölcs, közösség

A Jancsó Béla-levelezés eddigi három kötetének a megjelentetése (2015, 2016, 2019) után joggal merül..

55 ron