• Jeney Éva: A megosztó és a megosztható múlt

„Különböző nyelveken íródott irodalmaknak, ha történetileg-földrajzilag azonos helyzetben keletkeznek, természetesen fölismerhetők közös vonásaik. A közös vonásokra az ún. történelmi sors szolgálhat magyarázattal, még akkor is, ha azt nem egyformán tapasztalja meg – esetünkben – Erdélyben a nemesi társadalom tagja, vagy a székely szabadok közössége, vagy a román jobbágy, vagy a szász városi polgár, avagy a falusi gazdaember. Közös vonások származhatnak és származnak is a nyelvükben eltérő művelődések kölcsönhatásából, amely kölcsönhatást ugyan mindenekelőtt a hatalmi viszonyok irányítják elsősorban, mégis az esztétikai ideológia és a hagyomány részévé válik.” (Jeney Éva)


 


Jeney Éva posztumusz kötetében négy témakörben született tanulmányai olvashatók. Az első egység a 19–20. századi magyar–román kapcsolattörténet néhány fontos pontját és folyamatát, valamint a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom ideológiájának, a transzszilvanizmusnak az alapjait és eszmevilágát dolgozza föl. A második ciklus központi alakja Kuncz Aladár. A harmadik fordításelméleti tanulmányokat tartalmaz, a negyedikbe pedig főként azok a Paul Ricœurről szóló tanulmányok kerültek, amelyekben továbbgondolta a francia protestáns szerzőről monográfájában mondottakat, s különösen a hermeneutika esélyeivel és „az irodalomtudomány és más szakmák egymásrautaltságával” foglalkozik.

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2023
  • ISBN: 978-973-26-1301-6
  • Oldalszám: 294

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Jeney Éva: A megosztó és a megosztható múlt

  • Szerző / Készítő: Jeney Éva
  • Cikkszám: Jeney Éva: A megosztó és a megosztható múlt
  • Készletinfó: 10
  • 45 ron


Kapcsolódó termékek

Idők szép virága

Idők szép virága

Írásbeliségünk latin nyelvű kezdeteitől az első magyar nyelvemlékeken keresztül a legjelesebb krónik..

25 ron

Dávid Antal: Erdély nagy romlása I–III.

Dávid Antal: Erdély nagy romlása I–III.

Dávid Antal nagyszabású történelmi regénye a 16–17. századi Erdélybe vezeti olvasóját. Bemutatja a 1..

150 ron