• Juhász Imre: FIUME – Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában

Már több mint 100 éve, hogy az utolsó magyar kormányzó Fiume (mai hivatalos nevén: Rijeka) elhagyására kényszerült. Ezzel új fejezet kezdődött a – Szent Koronánk ékkövének 1779-től számított – város történetében. A már addig is két ízben erővel megszakított újkori magyar fennhatóság nem egészen másfél évszázada azonban bátran állhat a történelem ítélőszéke elé. A magyar közigazgatás második visszatérésétől, azaz 1870-től soha nem látott ütemben fejlődő kikötőváros az I. világháború előestéjére – nagyrészt az óriási mértékű állami szerepvállalásnak köszönhetően – Európa 10. legnagyobb kikötőjévé küzdötte fel magát. A töretlenül fejlődő Fiume persze – miként napjainkban, úgy a XX. század elején (is) – mindenkinek mást jelentett: a tőkepénzes mágnások, a robotoló dokkmunkások, a hazától végleg itt búcsúzó kivándorló százezrek, a tenger viszontagságaihoz szokott „hajós emberek”, a helyi polgárok vagy a pesti kávéházak törzsvendégei hol előnyeit, hol hátrányait vagy éppen idealizált képét tapasztalhatták meg. Juhász Imre több vonatkozásban is hiánypótló könyve felidézi Fiume történelmi múltját, és nagyszámú fotó segítségével valódi időutazásra és képzeletbeli sétára invitálja az olvasót. Kuriózuma a várost érintő magyar jogszabályokra fókuszáló jogtörténet – amely hangsúlyosan kapott helyet a műben –, mivel ilyen összefoglalás eddig nem jelent meg magyarul. Végre nem más nemzetek, ellenérdekelt utódállamok politikailag motivált, a történelmet legjobb esetben is agyonhallgató bédekkerét tarthatjuk kezünkben, hanem igazi „szerelmes földrajzot”, amely minden magyarul érző embernek közelebb hozhatja közös múltunk egy darabját.

  • Kiadó: Heraldika Kiadó (Budapest)
  • Kiadás éve: 2020
  • ISBN: 9786155592140
  • Oldalszám: 512

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Juhász Imre: FIUME – Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában

  • Szerző / Készítő: Juhász Imre
  • Cikkszám: Juhász Imre: FIUME –
  • Készletinfó: 10
  • 89 ron


Kapcsolódó termékek

Szluha Márton-Késmárky István: Ung vármegye nemes családjai

Szluha Márton-Késmárky István: Ung vármegye nemes családjai

A történeti kutatás szempontjából szerencsés körülmény, hogy a XIV. századtól kezdődően a megyére vo..

148 ron 163 ron

Simon István-Késmárky István: Pozsony vármegye nemes családjai

Simon István-Késmárky István: Pozsony vármegye nemes családjai

Szluha Márton nemes családok sorozatának e kötetének első vázlatát és családfáit még Szluha Márton k..

222 ron 225 ron

Juhász Imre: FIUME – Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában - bibliofil kiadás

Juhász Imre: FIUME – Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában - bibliofil kiadás

Juhász Imre: FIUME – Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában - bibliofi..

518 ron

Domonkos László: Az álmok továbbra sem hazudnak

Domonkos László: Az álmok továbbra sem hazudnak

Három évtized hosszú idő - nemcsak úgy általában az életben, de a különböző témák között szlalomozó ..

33 ron 44 ron

Csajághy György: Magyar őstörténet: Hagyományok, tudományok, délibábok

Csajághy György: Magyar őstörténet: Hagyományok, tudományok, délibábok

Csajághy György (zenetanár-népzenekutató, történész) egyedülálló érdeme, hogy a jelenkor tudatrombol..

65 ron 89 ron

Maruzs Roland: Doni hősök kalendáriuma

Maruzs Roland: Doni hősök kalendáriuma

Képes emlékkönyv a doni áttörés 80. évfordulója alkalmából.Kiadó: Heraldika Kiadó (Budapest)Kiadás é..

55 ron