• Kemény Zsigmond: Eszmék és jámbor óhajtások

Az utolsó magyarországi Kemény Zsigmond-életműkiadásban egyetlen, cikkeket, publicisztikai írásokat, vezércikksorozatként közreadott politika tanulmányokat tartalmazó kötet jelent meg, az 1983-as Korkívánatok, amely az 1837 és 1846 között született, e körbe tartozó munkákat gyűjti egybe. Ezeket a cikkeket Kemény még Erdélyben írta; 1847-től vált, már Pesten, az ország egyik fontos közvélemény-formálójává, a Kossuth Lajos alapította Pesti Hírlap munkatársaként, 1848 májustól szerkesztőjeként. Néhány évvel a szabadságharc bukása után a Pesti Napló vezércikkírójaként, majd szerkesztőjeként egyike volt azoknak, akik a politikai újságírást fegyverré kovácsolták: 1860 végéig elsősorban mint a külpolitikai, európai események kommentátora volt jelentős, különös az októberi diploma megjelenése után viszont a legfontosabb belpolitikai kérdésekben mutatott irányt. Az 1847-től a 60-as évek végéig született több száz cikke sohasem jelent meg kötetben, sem életében, sem a halálától máig eltelt időben. A Téka sorozatban – az író születésének 200. évfordulójára – megjelenő cikkválogatás részben ezt a hiányt igyekszik pótolni.



  • Kriterion Könyvkiadó
  • Sorozat: Téka
  • Megjelenés: 2014
  • Kötészet: keménykötés, varrott
  • Méret: 10 x 17,5 cm
  • Oldalszám: 366
  • ISBN: 978-973-26-1104-3

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Kemény Zsigmond: Eszmék és jámbor óhajtások

  • Szerző / Készítő: Kemény Zsigmond
  • Cikkszám: Kemény Zsigmond: Eszmék és jámbor óhajtások
  • Készletinfó: 100
  • 19 ron


Kapcsolódó termékek

Hieronymus Ostermayer: Erdélyi krónika 1520–1571 – Dácia rövid krónikája 1143–1571

Hieronymus Ostermayer: Erdélyi krónika 1520–1571 – Dácia rövid krónikája 1143–1571

Kötetünkben a XVI. századi brassói történetírás két fontos alkotását tesszük közzé magyar nyelven. H..

18 ron