• Király István: Egy ifjúkommunista a damaszkuszi úton

„Könyvem első részét az 1988-ban papírra vetett Emlékeim alkotja. Ezt egészítettem ki néhány időközben előbukkant emlékkel. A második részben bemutatom azt a tizenkét évet (1977–1989), amelyről sokkal többet tudott a titkosszolgálat, mint amennyi bennünk emlékként megőrződött. A megfigyelési dossziém­ban található iratok alapján igyekeztem megrajzolni életemet, életünket, mely mögött kirajzoló­dik a kor számos vetülete is.


A harmadik rész tartalmazza a témában már megjelent tanulmányaimat, publicisztikai írásaimat, illetve Nagy Béla barátomnak a Bihari Naplóban 2014-ben megjelent szövegét. Ezenkívül két új, a könyv megírása előtt már elkészült, de még nem publikált tanulmányt is beépítettem a könyvbe.


A negyedik résznek az In memoriam címet adtam. Ebben emléket szeretnék állítani néhány igaz barátomnak, harcostársamnak, akiknek nem adatott meg, hogy könyvemet elolvassák.


Az ötödik rész egy dokumentumválogatást tartalmaz, nem kizárólag csak a dossziém anyagából. Ez a válogatás a feldolgozott téma árnyaltabb megértését segítheti elő, és elsősorban a témában kutató szakemberek számára lehet hasznos, de bármely, a téma iránt érdeklődő olvasó figyelmét is felkeltheti.”


Király István

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2021
  • 978-973-26-1271-2
  • Oldalszám: 467

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Király István: Egy ifjúkommunista a damaszkuszi úton

  • Szerző / Készítő: Király István
  • Cikkszám: Király István: Egy ifjúkommunista a damaszkuszi úton
  • Készletinfó: 10
  • 64 ron


Kapcsolódó termékek

Simonfy József: Kampó az S

Simonfy József: Kampó az S

már úgy megszoktam az életet asztalomat ágyamat székemet tányéromat kanalamat csészémet ablakon kiné..

15 ron

A költő (régi és új) életei – Szilágyi Domokos (1938–1976)

A költő (régi és új) életei – Szilágyi Domokos (1938–1976)

Nem ünnepi könyvet (em­lékkönyvet) kínálunk kevéssel Szilágyi Domokos halálának 30. évfordulója után..

35 ron