• Kiss Tamás: Adminisztratív tekintet
  • 10%

Az erdélyi magyar demográfiai diskurzus összehasonlító elemzéséhez


Az erdélyi magyar népesség statisztikai konstrukciójáról


A kötet két egymáshoz kapcsolódó, de szerves egységet nem képező tanulmányból áll, amelyek elméleti alapállása is különböző. Az első tanulmány a múlt rendszerbeli román, illetve erdélyi magyar demongráfiai diskurzust elemzi, és kísérletet tesz egy összehasonlító keret felvázolására. A kötet második tanulmánya az erdélyi magyar népesség statisztikai konstrukcióját mutatja be. Annak ellenére, hogy az elemzés központjában egy demográfiai modell áll, az értelmezési keret csak részben demográfiai. Az erdélyi magyar népesség/társadalom mint (köz)politikai projekt, illetve társadalmi konstrukció jelenik meg. Mindemellett az elemzés célja – szemben több hasonló elméleti keretben mozgó írással – nem a magyar közösség fogalmának dekonstrukciója. Az elemzés számot vet azzal, hogy az erdélyi magyarok népesedésével nem önmagában, hanem valamilyen (köz)politikai célkitűzéshez kapcsolódóan érdemes foglalkozni. Amíg van olyan, megfelelő erőforrásokkal bíró szereplő, aki az erdélyi magyarokkal valamit tenni szeretne, addig releváns, hogy a számuk, korösszetételük, vagy regionális megoszlásuk hogyan alakul.

  • Kiadó: Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2010
  • Oldalszám: 280
  • ISBN: 9786069251263

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Kiss Tamás: Adminisztratív tekintet

  • Szerző / Készítő: Kiss Tamás
  • Cikkszám: Kiss Tamás: Adminisztratív tekintet
  • Készletinfó: 100
  • 10 ron
  • 9 ron


Kapcsolódó termékek

Horváth Alpár: Turizmusfejlesztés Székelyföldön

Horváth Alpár: Turizmusfejlesztés Székelyföldön

A kötet székelyföld turizmusának fejlesztését nem csupán ágazati kérdésként szemléli, illetve a fejl..

34 ron 38 ron

Nagy Benedek: A turisztikai helymarketing Székelyföldön

Nagy Benedek: A turisztikai helymarketing Székelyföldön

Székelyföld regionális fejlesztése és fejlődése aktuális kérdéssé vált mind a hétköznapi diskurzusba..

26 ron 29 ron

Horváth István-Tódor Erika Mária: Nemzetállamok, globalizáció és kétnyelvűség

Horváth István-Tódor Erika Mária: Nemzetállamok, globalizáció és kétnyelvűség

A kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, kevés kivételtől eltekintve a kisebbségi magyarnyelvűség ..

15 ron 16 ron