• Kozma Zsolt - Tunyogi Lehel: Mérlegen. Önéletrajzi beszélgetések

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme.

A Magyarországi Református Egyház adatbázist tett közzé a világhálón. A Kárpát-medence lelkipásztorai és más tisztségviselői arról vallottak, hogy a megkérdezettek a diktatúra szájkosara ellenére táplálták a gyülekezeteket, és ők maguk is táplálkoztak az igével. A református egyház Isten naponkénti kegyelméből élve, tagjaiban, gyülekezeteiben, szolgáiban nemcsak túlélte a présnyomást, hanem végezte szolgálatát és megélte keresztyénségét.

Többször kérdezték, és ez természetes, hogy miképpen ítélem meg ezt a két esztendőt. Úgy gondolom, hogy három időfázist kell megkülönböztetni. Először magát az ott töltött két évet, amit ugyan lelkileg-testileg egészségesen túléltem, de az a gondolat sokat foglalkoztatott, hogy elveszítem a napokat, a hónapokat, noha ismétlem, ez nem jelentett olyan nagy traumát nálam, mint másoknál. Életemnek további nagy szakaszában meg kellett látnom, hogy a fogság évei testi, lelki hasznomra voltak. Többször eszembe jutott Ezékiás király gyógyulás utáni imádsága: „Áldásul volt nekem a nagy keserűség” (Ézsaiás 38,17).

A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjazásom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha másért nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb betegségek előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbálom ezeket hívő nyugalommal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ez így igaz. Ez a „készülés” munkát is jelent, amit nem hagyok abba addig, amíg testi-lelki erővel és értelemmel bírom. Ha a jó Isten megjelentené, hogy már csak két nap van az életemből, úgy gondolom, hogy nagyon intenzíven dolgoznék, hogy lehetőleg mindent befejezzek, hogy minden szálat elvarrjak.

Kozma Zsolt


  • EXIT Kiadó (Kolozsvár)
  • Kiadási év: 2017
  • Méret: 15,5 x 23,5 cm
  • ISBN: 9789737803443
  • Kötés: keménytábla
  • Oldalszám: 124
  • Képek: fekete-fehér

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Kozma Zsolt - Tunyogi Lehel: Mérlegen. Önéletrajzi beszélgetések

  • Szerző / Készítő: Kozma Zsolt - Tunyogi Lehel
  • Cikkszám: Kozma Zsolt - Tunyogi Lehel: Mérlegen. Önéletrajzi beszélgetések
  • Készletinfó: 100
  • 35 ron


Kapcsolódó termékek

Karel Deurloo: Az asszony fiút szül

Karel Deurloo: Az asszony fiút szül

A születéstörténetek fontos szerepet játszanak a Bibliában, ahol egy-egy történelmi kezdetet jelezne..

19 ron

Dietrich Bonhoeffer: Az egyház lényege

Dietrich Bonhoeffer: Az egyház lényege

Szükség van-e egyházra? A szekuláris gondolkodás meglehetős könnyedséggel hajlamos nemmel válaszolni..

20 ron

Dietrich Bonhoeffer: Etika

Dietrich Bonhoeffer: Etika

A keresztény etika forrása nem a szubjektív én és nem a világ valósága, még csak nem is a normák és ..

30 ron