• Kuncz Aladár Kritikák, portrék, tanulmányok I–II. (1909–1923) (1923–1931)

Kuncz Aladár életműsorozatának V. és VI. kötete a szerző tanulmányainak és kritikáinak 1909–1931. között keletkezett darabjait tartalmazza. Kuncz irodalmi tárgyú elméleti írásai több műfajhoz tartoznak, és szerzőjük egész életében – a fogság éveit leszámítva – folyamatosan írta és publikálta őket. Az írások egyik nagy csoportját adják a kritikák: kortárs prózai műveket és irodalomtörténeti tárgyú tudományos munkákat ítélt meg Kuncz. A másik csoportot főként irodalomtörténeti irányultságú, változatos kérdésfelvetéssel, módszerrel és gondolatmenettel rendelkező esszéi adják.


Az első kötet időszakában (1909–1923) a Budapesten tartózkodó Kuncz legfontosabb fórumát a Nyugat jelentette – elenyésző számú írása jelent meg máshol. Egy-egy szöveg a világháború előtt az Aurórában, a Népszavában, az Irodalomtörténetben jelent meg. A háború után pedig már romániai, erdélyi lapokban: a Keleti Újságban, a Napkeletben, a Pásztortűzben.  A második kötet írásai (1923–1931) Kolozsvárra visszatérte után keletkeztek. Ennek írásai többnyire a kolozsvári sajtóban (Ellenzék, Erdélyi Helikon, Pásztortűz) jelennek meg, de közöl Budapesten is.


Kuncz kritikusként az induló Nyugat érdekes, merész, határozott hangú szerzője volt; bírálatai ugyanakkor nem az impresszionista irányhoz tartoztak. Kuncz normatív kritikus volt, kedves mesterének, Gyulai Pálnak elveit vette át és elegyítette modernista elemekkel. Esszéi, melyek érdekes gondolkodói kísérletekként olvashatók ma, jórészt a háború utáni időszakban keletkeztek. Kuncz írt – többek között – Ady Endre jelentőségéről, a humanista értelmiség akkori példájáról, Romain Rolland-ról, megjelenő kötetéhez fűzve, Renanról.


Kuncz Aladár tanulmányai, esszéi tehát nem csupán az életmű teljessége felől érdemesek az olvasók figyelmére, hanem a huszadik század első évtizedeinek irodalmi, kultúrtörténeti megismerése szempontjából is.

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2019
  • ISBN: 978-973-26-1218-7
  • Oldalszám: I.: 318, II.: 447

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Kuncz Aladár Kritikák, portrék, tanulmányok I–II. (1909–1923) (1923–1931)

  • Szerző / Készítő: Kuncz Aladár
  • Cikkszám: Kuncz Aladár Kritikák, portrék,
  • Készletinfó: 1
  • 70 ron


Kapcsolódó termékek

Ligeti Dávid: Előre, Arz!

Ligeti Dávid: Előre, Arz!

A Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke, báró Artur Arz von Straussenburg cs. és kir. vezérezredes él..

39 ron 43 ron