• Lázáry René Sándor: Néhány egykori költemény

Posztumusz művet, posztumusz olvasatokat tartanak kezükben még ismeretlen, de máris posztumusz olvasók. Most éppen Lázáry René Sándor legelső, és mégis posztumusz verseskötetét. Pontosabban: csak egy szűkre szabott, szerényebb, alkalmi versválogatást magából a posztumusz teljesből, annak is csak egy behatárolt darabkájából, de így is egy (majd később) eljövendő, megtervezett egészből, Lázáry összes költői munkáiból. Ezt a harmincöt verset a még fölfedezésre váró poétai életmű mintegy húsz évnyi periódusából, az 1899 és 1919 közti időszak kilencvenöt darabjából magam válogattam össze, méghozzá a Lázáry-hagyaték nagyon különböző helyeiről… 


 


Erre a könyvre különben az adott elszalaszthatatlan alkalmat, hogy idén százhatvan éve született, és szintúgy idén kilencven éve halt meg az, aki ezeket az egykori költeményeket írta – s talán csak bennük, általuk él, bolyong még Lázáry René Sándor. 

                                                                                                                                                                                                         Kovács András Ferenc

  • Kiadó: Bookart Kiadó (Csíkszereda)
  • Kiadás éve: 2019
  • Oldalszám: 80
  • ISBN: 978-606-8994-19-2

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Lázáry René Sándor: Néhány egykori költemény

  • Szerző / Készítő: Lázáry René Sándor
  • Cikkszám: Lázáry René Sándor: Néhány egykori költemény
  • Készletinfó: 10
  • 40 ron


Kapcsolódó termékek

Klaus Merz: Jakob alszik

Klaus Merz: Jakob alszik

A viszonylag fájdalommentes évek telnek a legnehezebben. Ilyenkor önmagunknak okozunk fájdalmat, csa..

30 ron

Czegő Zoltán: Haragos harangok

Czegő Zoltán: Haragos harangok

Czegő Zoltán: Haragos harangok Kiadó: Tortoma Könyvkiadó (Barót)Kiadás éve: 2020ISBN: 978-973-8..

36 ron

Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen

Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen

A regény a szereplő-narrátor, egy ifjú rezidens szemszögéből mutatja be egy kórház sürgősségi osztál..

35 ron