Posztumusz művet, posztumusz olvasatokat tartanak kezükben még ismeretlen, de máris posztumusz olvasók. Most éppen Lázáry René Sándor legelső, és mégis posztumusz verseskötetét. Pontosabban: csak egy szűkre szabott, szerényebb, alkalmi versválogatást magából a posztumusz teljesből, annak is csak egy behatárolt darabkájából, de így is egy (majd később) eljövendő, megtervezett egészből, Lázáry összes költői munkáiból. Ezt a harmincöt verset a még fölfedezésre váró poétai életmű mintegy húsz évnyi periódusából, az 1899 és 1919 közti időszak kilencvenöt darabjából magam válogattam össze, méghozzá a Lázáry-hagyaték nagyon különböző helyeiről…

Erre a könyvre különben az adott elszalaszthatatlan alkalmat, hogy idén százhatvan éve született, és szintúgy idén kilencven éve halt meg az, aki ezeket az egykori költeményeket írta – s talán csak bennük, általuk él, bolyong még Lázáry René Sándor.

Kovács András Ferenc