• Magyar Zoltán: Népmondák a két Homoród mentén
  • 21%

Magyar Zoltán 1967-ben született Kiskőrösön. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett történelem, néprajz-irodalom szakon. Doktori disszertációját Halhatatlan és visszatérő hősök. Egy nemzetközi mondatípus Kárpát-medencei redakciói címmel védte meg 2000-ben. Az egyetemi diploma megszerzését követően a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, majd a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa volt. 1997 óta a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézetében dolgozik mint tudományos főmunkatárs. Eddig 57 önálló kötete és közel száz tudományos közleménye jelent meg magyar és idegen nyelven. Az utóbbi másfél évtizedben Magyarországon kívül Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában, Szlovéniában és Írországban végzett néprajzi terepmunkát. Alapító szerkesztője a Magyar Népköltészet Tára című szövegfolklorisztikai könyvsorozatnak. Fő kutatási területei: folklórszövegek tudományos rendszerezése, történeti mondák, magyar néphit és szentkultusz, mesemondók elbeszélői repertoárja. Az Érmellék egyike a Partium nagy múltra visszatekintő, kultúrtörténeti szempontból is nevezetes tájegységeinek. Az Ér folyó hajdani kiterjedt lápvilágának védelmében az itt élő magyarság zöme a török hódoltság éveit is átvészelte, és máig is homogén etnikai tömböt alkot. E kötet a Szatmár megyébe is átnyúló érmelléki falufüzér bihari településeit állítja középpontba, azt a 22 magyarlakta várost és községet, amelynek múltját a kiterjedt vadvízi világ, a halászpákász életmód éppúgy meghatározta, mint a tájegység nyugati szélén magasodó domboldalakon évszázadok óta virágzó szőlő- és borkultúra. És borvidékről szólván mindazon népi elbeszélés-hagyomány, amelynek egyik legszínesebb szeletét, a vidék mondavilágát mutatja be Magyar Zoltán legújabb kötete. Az összesen 705 epikus folklóralkotást közreadó kötet a vidék népköltészeti hagyományainak eddigi legteljesebb gyűjteménye, amely e változatos és sokszínű műfajt a maga táji teljességében mutatja be, az ezredforduló utáni évek kortárs gyűjtéseit a korábbi századok feljegyzéseivel kiegészítve. A történelmi tárgyú népi elbeszélésektől a különféle helyi mondák soráig, az e tájon rendkívül virulens betyárhagyományoktól az elrejtett kincs színes hagyományvilágáig, nem nélkülözve a népi hiedelemvilágról hírt adó mondák népes csoportját sem. A folklórgyűjteményt részletes elemző tanulmány és függelék gyanánt különféle tudományos mutatók, valamint illusztratív képmelléklet teszi még teljesebbé.


  • Tortoma Kiadó, 2011
  • 293 oldal/keménykötés
  • ISBN 978-606-93080-0-4


  


új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Magyar Zoltán: Népmondák a két Homoród mentén

  • Szerző / Készítő: Magyar Zoltán
  • Cikkszám: Magyar Zoltán: Népmondák a két Homoród mentén
  • Készletinfó: 100
  • 52 ron
  • 41 ron


Kapcsolódó termékek

Kinda István: Vőfélyhistória

Kinda István: Vőfélyhistória

A tisztelt Olvasó különleges olvasmányt vett kézbe. A kiadványunk alapjául szolgáló kéziratos könyve..

18 ron 22 ron

Magyar Zoltán: Népmondák a Fekete-Kőrös völgyében

Magyar Zoltán: Népmondák a Fekete-Kőrös völgyében

Magyar Zoltán 1967-ben született Kiskőrösön. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett tör..

34 ron 43 ron