• Max Blecher: Heges szívek

A Heges szívek című regény egzisztencialista kápolna a hirtelen kiürült, majd valamivel szükségszerűen mégis újra feltöltődő napok partján, a gipszszínű idő és a létezés peremén, a tengernél, ahol a víz szakadatlanul kapkodja a homokszemcséket, felszórja a kápolnaablakokig, amelyekre a betegség dagályának és apályának visszfénye vetít  emlékezetes jeleneteket, természeti képeket, sőt dallamokat, hangokat, beszélgetéseket, álomfoszlányokat, illatokat és átható szagokat, de a félelmek mellé szerelmeket is, felvillannak az izmok, a csontok, a hús és a test, amelynek tapasztalatait szinte képtelenség feldolgozni, és közben onnan, ahol éppen állunk, jól látni Szkülla és Kharübdisz örök táncát: most szétnyílik, most összezár, éppenhogy csak át lehet csúszni élve, talán át lehet jutni a holnapba, talán lehet még remélni is. Vajon tényleg lehet?


      Max Blecher 1937-ben megjelent alkotása kompromisszumok nélküli utazásra hívja az olvasót. Brutálisan elementáris mű, nem hagy elfeledkezni semmiről, történeteivel, mondataival végig markában tart. Megtudhatjuk, milyen felébredni és az ébredés után tovább élni.

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2018
  • Oldalszám: 228
  • ISBN: 978-973-26-1157-9

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Max Blecher: Heges szívek

  • Szerző / Készítő: Max Blecher
  • Cikkszám: Max Blecher: Heges szívek
  • Készletinfó: 100
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

Ambrus Lajos: Ősz és hatalom

Ambrus Lajos: Ősz és hatalom

Az ember Istennek édes gyermeke. Mi más lehetne, ha a hatalma kevéssel kisebb – mondja az Írás –, mi..

19 ron

Ambrus Lajos: Vezérek és atyafik

Ambrus Lajos: Vezérek és atyafik

Ambrus Lajos Vezérek és atyafik. Székelyföldi mondák, regék, történetek című kötete rövidprózai alko..

39 ron 41 ron

Tamás Kincső: Fehér kavicsok

Tamás Kincső: Fehér kavicsok

„Állítólag van egy nép vagy törzs, vagy legalábbis létezett egykor, amelynek tagjai szokás szerint m..

34 ron 38 ron

Kacsó Sándor: Lélekvesztőn

Kacsó Sándor: Lélekvesztőn

Az Erdély-szerte elismert publicista, Kacsó Sándor, a Brassói Lapok főszer­kesztője 1940 őszén egyik..

30 ron 33 ron

Max Blecher: Áttetsző test

Max Blecher: Áttetsző test

A szerzőről:Max Blecher költő és prózaíró a két világháború közötti román irodalom nagy újrafelfedez..

30 ron 33 ron