• Miller Alice: Kezdetben volt a nevelés
  • Miller Alice: Kezdetben volt a nevelés
  • ÚJ KIADÁS – 2018
  • Ezt a könyvet rendkívül nagyhatású pszichológus írta: a pedagógiáról, a lehető legszélesebb értelemben vett nevelésről, melynek alaphelyzete általánosan emberi (és nem kimondottan – „nevelői” - szakmához kötött). A felnőttek joga és kötelessége a gyerekek nevelése, akik felnőtt korukban maguk is gyermekeket fognak nevelni. Tehát mindannyian „érintettek” vagyunk! Felnőtt és gyermek (akár ugyanazon személy belső világára korlátozódó) viszonyáról a pszichológus Miller, Alice kimondja: „...a gyermekekkel való bánásmódba egy általánosan érvényes pszichológiai törvényszerűség is belejátszik, amivel foglalkoznunk kell: a felnőtt semmihez nem foghatóan rejtett és büntetlen hatalmat gyakorolhat a gyermek fölött.” És a jeles pszichológus a minden egyes ember életére kiható (hiszen gyerekként mindenkit neveltek!) hatalomgyakorlás európai „hagyományait” összes következményeivel, veszélyeivel együtt tárja az olvasó elé. E tanulságos és megrendítő mű külön fejezetben tárgyalja Adolf Hitler gyermekkorát. Alice Miller esettanulmányai és következtetései (bár szakszerűek és tudományosan megalapozottak) mindenki számára hozzáférhetően, közérthetően tárják fel életünk, viselkedésünk, neveltetésünk - és a saját (gyerekeinkkel szemben alkalmazott) nevelési elveink, gyakorlatunk „rejtett lélektanát”. Felkavaró könyv, mely egyaránt szolgálja egy (gyakran hihetetlen következményekkel járó) európai hagyomány megismerését és az őszinte önismeretet.
  • Kiadó: Pont Kiadó
  • Kiadás éve: 2016
  • ISBN: 9786155500268
  • Oldalszám: 240

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Miller Alice: Kezdetben volt a nevelés

  • Cikkszám: Miller Alice: Kezdetben volt a nevelés
  • Készletinfó: 1
  • 58 ron


Kapcsolódó termékek

André Ferenc: Bújócskaverseny

André Ferenc: Bújócskaverseny

"Lázas a pláza, izzad a menza! / Ez nem lehet sima influenza!" A sztorit mind ismerjük, hiszen nemré..

37 ron 41 ron

Simon Ágnes: Gyesen voltam New Yorkban

Simon Ágnes: Gyesen voltam New Yorkban

Simon Ágnes: Gyesen voltam New YorkbanA két kisgyerekét New York egyik toronyházában nevelgető fiata..

32 ron