A totalitárius társadalmi struktúrák természetüknél fogva arra törekszenek, hogy az őket létrehozó eszmerendszer minden valós vagy vélt ellenfelét kiszorítsák, végső soron megsemmisítsék. Mivel az eszméket emberek képviselik, a harc emberek ellen folyik a „szent" eszme zászlaja alatt. A huszadik századi kommunisztikus rendszerekben a legkevésbé harcias és mégis legnehezebben legyűrhető ellenfélnek a kommunizmus számára a vallás bizonyult. Az ún. kizsákmányoló osztályokat viszonylag hamar meg lehetett semmisíteni, a vallást azonban – hiába igyekeztek bizonyítani, hogy az a kizsák-mányolás egyik eszköze – nem sikerült az ún. kizsákmányolókkal együtt megszüntetni. Az európai „népi demokráciákban" az egyházaknak meghatározó szerepük volt abban, hogy ezen társadalmakon belül az egységesítő politikai harc kudarcot valljon. Puszta létük arra kényszerítette a kommunista államapparátust, hogy komoly szellemi és anyagi energiát fektessen ezen intézmények ellenőrzésébe s a perspektivikusan számukra kijelölt megsemmisülésig folyamatos és hatékony „átnevelésükbe".

A rendszer működésére, az üldözöttség és kollaboráció mértékére éppen titkossága miatt csak a Securitate archívumainak megnyitása óta van valamelyes rálátás.

Jelen kutatás ezt a rálátást próbálja tágítani a romániai református egyház vonatkozásában. Válaszokat keres olyan kérdésekre, mint: az egyház látható életmegnyilvánulásait mennyiben befolyásolták a rejtőzködő, de nem láthatatlan hatalmi és politikai tényezők? A kollaboráció és üldözés milyen mértékben jelentkezett az evangélium hirdetőinek sorsában? A „hálózat” hálójába került személy áldozat volt-e, vagy lelkes kiszolgáló, esetleg valami más? Lehetett-e taktikázni, lehetett-e érvényesíteni valamelyes életstratégiát a „hálózat” bonyolult gépezetében?

Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
Megjelenés: 2014
Kötészet: keménykötés, varrott
Méret: 17 x 24 cm
Oldalszám: 1012
ISBN: 978-973-26-1118-0