• Móricz Zsigmond: Forr a bor I-II.
  • Jó állapotú antikvár könyv
  • Tartalmazza az I és II. kötetet
  • Az előszót írta: Csíki László
  • Regény
  • Kiadó: Dacia Könyvkiadó (Kolozsvár-Napoca)
  • Kiadás éve: 1979
  • Oldalszám: I. kötet: 356, II. kötet: 365
  • I. kötet
  • Szempontok a Forr a bor olvasásához (Csiki László előszója) 5
  • Első fejezet amelyben látni, hogy pezsdül meg a must. Az érettségiző nagydiákok élete. Az október hatodiki forradalom. A tanítás módja az elmúlt század utolsó esztendejében. Annak a generációnak zsendülése, amely a mai Magyarországot e szörnyű viharban tartja és élteti 20
  • Második fejezet amelyben lefolyik a nagy inkvizíció, amelynek célja a szörnyű bűnösök kiderítése s egyben az ifjúság ellenszegülő karakterének megtörése, mert hiszen ebben az időben az egész középiskolai oktatásnak legfőbb célja a hű és engedelmes állampolgárok nevelése 111
  • Harmadik fejezet amelyből kiviláglik, hogy egy elkövetett baklövés az embert újabbakba sodorja. Vagy az is, hogy a meg nem fontolt erényes cselekedetet az ember megfontolt rossz tettekkel igyekszik jóvátenni 213
  • Negyedik fejezet amelyben az élet furcsa hajszája jelenik meg. Ha a sors valakire ráveti magát, akkor annak nem hagy békét. És ez a hajsza addig tart, míg csak bírja az áldozat. Már akár jó az, a mi történik vele, akár rossz 317
  • II. kötet
  • Első fejezet amelyben megindul valami olyan zavarosság, amit úgy hívnak: "ez az élet, fiam". Már cselekedetekkel beszélnek az emberek 6
  • Második fejezet amelyben feltűnik a diákélet szörnyűséges végkapuja, a sárkányok és veszedelmek tajtékozó örvénye, mely már közvetlen a nagy Életbe torkollik. A matúra 148
  • Harmadik fejezet amelyben érettségükről bizonyságot adnak a fiúk, mikor a matúra nehézségeit az élet szabályszerű módszerével tűntetik el 205
  • Negyedik fejezet amelyben a diák alakok belemosódnak a felnőttek közé, ahogy a tisztavízű patak a deltánál összekavarodik a sárga és sáros folyó vizével

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Móricz Zsigmond: Forr a bor I-II.

  • Cikkszám: Móricz Zsigmond: Forr a bor I-II.
  • Készletinfó: 1
  • 8 ron


Kapcsolódó termékek

Bolanden Konrád: A néprontók

Bolanden Konrád: A néprontók

Bolanden Konrád: A néprontókElbeszélésJó állapotú antikvár könyvKiadás éve: 1896Oldalszám: 77..

35 ron

Tatay Sándor: A szerelem szőnyege

Tatay Sándor: A szerelem szőnyege

Tatay Sándor: A szerelem szőnyegeJó állapotú antikvár könyvMásodik kiadásKiadó: Szépirodalmi Könyvki..

2 ron

Móricz Zsigmond: Magyarok

Móricz Zsigmond: Magyarok

Móricz Zsigmond: MagyarokJó állapotú antikvár könyvTizenegyedik kiadásKiadó: Az Athenaeum Irodalmi é..

22 ron