• Móser Zoltán: VII. Karácsony szent idő
  • 9%

A népi kalendáriumról kiváló áttekintést nyújtó mű utolsó kötete rendhagyó módon, ám stílusosan nem két hónap, hanem csupán néhány nap szokásait, a keresztény évkör legkiemelkedőbb időszakát, a karácsonyt dolgozza fel. A témából adódóan a kötet tematikailag is igen sokszínű, a bevezető részben közel ötven lapon át olvashatjuk klasszikus költőink karácsonyi verseit, akárcsak a regölés ihlette huszadik századi alkotásokat, de beleolvashatunk a cigány karácsonyi énekekbe és a közmondásokból is válogathatunk. Ezt követi a mű tulajdonképpeni magyarázó része, mely a szakrális néprajz gyöngyszemei - jó néhány régi, kottával kiegészített egyházi népének - kíséretében mutatja be a különféle szokásokat, önálló fejezetet szánva karácsony két napjának és a regölésnek, szintén sok-sok szöveggel és kottával kísérve. A művet kilenc, a történelmi Magyarország különböző tájegységeiből való betlehemes játék teljes szövege zárja. A betlehemes játékok és karácsonyi kántálók rövid jegyzékével, Verebély Kincső egy írásával és bibliográfiával kiegészülő kötet a korábbiaktól függetlenül, önállóan is beszerezhető - elsősorban az érdeklődő nagyközönség, mindenekelőtt iskolai ünnepségekre készülődő pedagógusok olvasmánya.


  • Pro Print Könyvkiadó (Csíkszereda), 2011
  • ISBN: 978-606-556-006-2
  • Oldalak száma: 324

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Móser Zoltán: VII. Karácsony szent idő

  • Szerző / Készítő: Móser Zoltán
  • Cikkszám: Móser Zoltán: VII. Karácsony szent idő
  • Készletinfó: 100
  • 44 ron
  • 40 ron


Kapcsolódó termékek

Móser Zoltán: Emlék-képen

Móser Zoltán: Emlék-képen

„Itt, e kicsi könyben próbáltam – a magam számára is – összegezni, hogy mit, milyen fekete-fehér kép..

30 ron 33 ron

Móser Zoltán: Cantus Hungaricus

Móser Zoltán: Cantus Hungaricus

„Harminc-negyven évvel ezelőtt jártam először Nagyszombatban (...) Kodály nyomát keresve: a 80 évvel..

30 ron

Zsidó Ferenc: A múlt kisajátítása

Zsidó Ferenc: A múlt kisajátítása

A kötet a magyar–román–cigány közösségek naiv történelmét vizsgálja, az együttélő népcsoportok törté..

35 ron 38 ron

Móser Zoltán: VII. Karácsony szent idő

Móser Zoltán: VII. Karácsony szent idő

A népi kalendáriumról kiváló áttekintést nyújtó mű utolsó kötete rendhagyó módon, ám stílusosan nem ..

40 ron 44 ron

Móser Zoltán: V. Szeptember, október – Szent Mihály hava, Mindszent hava

Móser Zoltán: V. Szeptember, október – Szent Mihály hava, Mindszent hava

Néphagyományokat, szentek alakjához fűződő legendákat, kottával kiegészített köszöntőket, verseket t..

40 ron 44 ron

Móser Zoltán: IV. Július, augusztus – Szent Jakab hava, Kisasszony hava

Móser Zoltán: IV. Július, augusztus – Szent Jakab hava, Kisasszony hava

Néphagyományokat, szentek alakjához fűződő legendákat, kottával kiegészített köszöntőket, verseket t..

40 ron 44 ron