P. Szathmáry Károly: Az emberi mívelődés története I-III.

E könyv létrejöttére két körülmény bírt elhatározó befolyással: egyik, hogy az 1878-ban megjelent hasonló irányzatú és czímű munkám első kiadása, megjelenése után pár hét alatt utolsó példányig elfogyott, - mi egy ily irányú és tartalmú munka szükségét jelzé; másik t. kiadóimnak áldozatkészsége, kik ígéretet - s mint látszik beváltott ígéretet - tettek arra, hogy e mű kellő illusztrátiójára és kiállítására mindent el fognak követni. Ez reményt nyújtott a műnek nemcsak díszes, hanem a szemléltetés által minden tekintetben hasznos és érdekes előállíthatására. Végül kedvező alkalmul szolgált az újabb kiadás arra, hogy kettős alakban vezetett s különböző fejlési fokozatú ifjúság számára írott tankönyvemet, a nagy olvasó közönség részére egyöntetűen dolgozom át; s az itt-ott fölfedezett hiányokat kipótolva, lehetőleg jó és élvezetes olvasmányt nyújtsak. Föladatommal már korábbi művem írásakor tisztában voltam. Rendszeres és részletekbe menő tudományos művel nem léphettem elő, mert azt sem a munka kiszabott terjedelme, sem hazai ifjúságunknak ez irányban kevésbé kifejlett előképessége meg nem bírták volna. Arra törekedtem tehát, hogy azon korlátok mellett is, melyeknek első művem megírásakor engednem kellett, egy tüzetesebb egyetemes míveltség-történelem kedvvel tanulmányozására előkészítő s legalább a rendelkezésre álló anyag legfontosabb tárgyait felölelő, felfogás és irány tekintetében ha nem is mindenben és minden áron eredeti, de legalább határozott és jó irányú munkát adjak az olvasó kezébe. 

  • Antikvár könyv, borítója kopottas, gerince picit sérült
  • Az említett apróbb hibáktól eltekintve jó állapotú, hiánytalan antikvár könyv, szépen aranyozott gerinccel
  • Második javított és bővített dolgozat
  • I-III kötet
  • Bevezetés. - Ős-Kor. - Ó-Kor.
  • 277 Fametszetű ábrával és ékitménynyel
  • Kiadó: Tettey Nándor és Társa, Budapest
  • Kiadás éve: 1881

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

P. Szathmáry Károly: Az emberi mívelődés története I-III.

  • Cikkszám: P. Szathmáry Károly: Az emberi mívelődés története I-III.
  • Készletinfó: 1
  • 380 ron


Kapcsolódó termékek

Dr. Hüppe Siegfried: A lengyel alkotmány története

Dr. Hüppe Siegfried: A lengyel alkotmány története

Az újkor egyik, romjaiban heverő államának közjoga és az ez által föltételezett belső viszonyai vann..

69 ron