• Rákosi Viktor: A buzsáki királyság/Kiárendált urak
  • Jó állapotú antikvár könyv
  • Sorozatcím: Rákosi Viktor munkái
  • Kiadó: Révai Testvérek Irodalmi Intézet R-T (Budapest)
  • Kiadás éve: 1911
  • Oldalszám: 307
  • Apám még a maga földjén szántott és a maga lovait hajtotta. De a barázdák egyre rövidebbek lettek, végre egészen elfogytak. A hogy a gyerekek szaporodtak, ugy fogyott alólunk a föld. Apámnak az volt az elve, hogy a gyerekei nevelésére költeni a pénzt: jó befektetés. Idővel jó kamatokat hozhat. Ha fekvőségét szétosztotta volna köztünk, néhány vakandturás jutott volna mindegyikünknek. Igy hát letett az ambicióról, hogy minden fiának földet hagyjon örökül, ellenben fejébe vette, hogy valamennyien diplomás emberek legyünk. Kiszámitotta, hogy erre éppen rámegy a birtok s mire az utolsó fia az egyetemre kerül, neki egyéb ingatlana nem lesz, mint az a sirgödör, a mely a temetőben várja. A számitásba valahol egy kis hiba csúszhatott bele, mert a nagyobbik testvéreim sem voltak még készen, én pedig éppen a hatodik gimnáziumot végeztem, a mikor elakadtunk. Hat ökör sem tudott volna kihúzni bennünket, pedig akkor már csak két ökrünk volt... 

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Rákosi Viktor: A buzsáki királyság/Kiárendált urak

  • Cikkszám: Rákosi Viktor: A buzsáki királyság/Kiárendált urak
  • Készletinfó: 1
  • 30 ron


Kapcsolódó termékek

Andrej Bjelij: Az ezüst galamb

Andrej Bjelij: Az ezüst galamb

Jó állapotú antikvár könyvKiadó: Génius KiadásKiadás éve: é.n.Oldalszám: 420..

22 ron

Dante Alighieri: A paradicsom

Dante Alighieri: A paradicsom

Dante Alighieri: A paradicsomAntikvár könyv, borítója enyhén kopottasFordította s jegyzetekkel és ma..

41 ron