• Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája

A Siralmas magyar krónika kulcsát elsősorban nem forrásértékében kell látnunk, hanem abban, hogy aktív kortársa volt az eseményeknek, amelyeket jelenkori történeti krónika formájában magyarul rögzített. Tárgyát Mohács után kezdi, majd a 17. század 30-as éveitől – tehát nagyjából attól kezdve, hogy maga is részese az Erdélyben törté­n­tek­nek – részletes, sokszor oknyomozó módon tárgyalja a politikai és katonai ese­mé­nyeket. Miután ismerteti Báthory  Zsigmond ellentmondásos uralmát, Báthori Gábor, majd Bethlen Gábor uralkodásáról szól, illetve ismerteti Bran­den­burgi Katalin uralkodását és kapcsolatait Csáky Istvánnal. Mint jelen lévő, aktív ember jelenik meg az I. Rákóczi György idejében történt politikai, sőt közéleti események felsorakoztatásában. Ezután vázolja az Esterházy Miklós palatinus, tulajdonképpen a Habsburg-uralom ellen irányuló küzdelmet, ezen belül pedig részletesen és színesen elmeséli az I. Rákóczi György erdélyi uralmát eldöntő raka­mazi csatát. Leírja a Rákóczi-csapatok képviselte Erdély részvételét Brünn meg­ostromlásában, kibontja a lengyelországi hadjárat történetét és erdélyi következményeit. Közli Ke­mény Jánosnak a tatár fogságból küldött levelét is. Ismerteti Nagyvárad tatár foglalását. Kemény János szerepének megvilágítását a nagyszőllősi csata (1662. jan. 23.) és Kemény eleste zárja. A krónika 1662-vel zárul. Közzéteszi Pap Ferenc


  • Kriterion Könyvkiadó
  • Sorozat: Téka
  • Megjelenés: 2011
  • Kötészet: keménykötés, varrott
  • Méret: 10x17,5 cm
  • Oldalszám: 206
  • ISBN: 978-973-26-0987-3

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája

  • Szerző / Készítő: Szalárdi János
  • Cikkszám: Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája
  • Készletinfó: 99
  • 18 ron


Kapcsolódó termékek

Hajdú-Farkas Zoltán: Az árulásról

Hajdú-Farkas Zoltán: Az árulásról

Az erdélyi szászok Európát képviselték Európa határán: a szorgos munkálkodást, a tulajdon - s közte ..

31 ron 44 ron

Cserei Mihály Erdély históriája

Cserei Mihály Erdély históriája

Azok a tények, amelyeknek megírásából és értelmezéséből kötetünk szemelvényeket tartalmaz, körülbelü..

18 ron