• Székely József: Hivatás a hivatal árnyékában
  • 11%

SZÉKELY JÓZSEF református lelkipásztor 1969-ben született Marosvásárhelyen.

1989–1994 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, valamint a Nagyszebeni Szász-evangélikus Teológiai Fakultáson tanult és szerzett teológiai oklevelet. 1994–95-ben a dési Református Egyházközségben volt segédlelkész, majd 1995–2001 között a Kozárvári Missziós Egyházközségben és az ehhez tartozó kackói, kapjoni, monostorszegi, nagyilondai, semesnyei és szelecskei szórványgyülekezetekben szolgált. Az 1998–1999-es tanévben az Utrechti Egyetem Református Teológiai Fakultásán gyakorlati teológiát tanult.

2001–2009 között a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség (RORLÉSZ) elnöke. 2001 októberétől a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztora. 2001 óta a segédlelkipásztorok/gyakornokok számára szervezett továbbképzőn a homiletikai szakcsoport egyik vezetője. 2003–2010 között a lelkipásztorok számára szervezett Önkéntes Továbbképző Program beindítója és szervezője. 2005–2010 között a Konferenz der Europäischen Pfarrverbände (KEP)/ Európai Protestáns Lelkészegyesületek Konferenciájának a Kárpát-medencei Református lelkészértekezletekért felelős elnökségi tagja. 2014-től a Debrecenben megjelenő Igazság és Élet folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. 2018-ban a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen gyakorlati teológiából szerzett doktori fokozatot.


* * *

A zsinatpresbiteri elveket valló erdélyi református egyház a gyakorlatban lelkipásztor központú, ezért az egyház megújulása nagymértékben függ a lelkipásztori szolgálat megújulásától. A rendszerváltást követő negyed évszázad alatt az egyházi és társadalmi folyamatok az egyházi hivatalnok irányába torzították a lelkipásztori hivatásképet, s ez az igehirdetői hivatás kárára történt: a hivatás a hivatal árnyékába került.


A lelkipásztori hivatás aktuális újraértelmezéséhez az egyház tudománya, a teológia nyújt segítséget azzal, hogy az Ige alapján világít rá az egyház és a lelkipásztor legfontosabb feladatára, valamint arra, hogy bármilyen fokú és jellegű változás következzék is be az egyházban és a társadalomban, az igehirdetés nem kerülhet egyéb feladatok árnyékába.


Az erdélyi társadalom és a református egyház belső szekularizációja miatt már nem magától értetődő az egyház és a lelkipásztori tisztség tekintélye.

Ilyen körülmények között egyre nagyobb szükség van a lelkipásztor szakmai és személyes kompetenciáinak fejlesztésére, valamint a prófétai bátorsággal, személyes közvetlenséggel és lelkigondozói szeretettel megszólaló hiteles igehirdetésre, amely még mindig képes megérinteni a mai embert.

  • Kiadó: Exit Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2019
  • ISBN: 9789737803917
  • Oldalszám: 272

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Székely József: Hivatás a hivatal árnyékában

  • Szerző / Készítő: Székely József
  • Cikkszám: Székely József: Hivatás a hivatal árnyékában
  • Készletinfó: 10
  • 28 ron
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

CatherineDucommun-Nagy: Lojalitás – erő, mely gúzsba köt vagy felszabadít

CatherineDucommun-Nagy: Lojalitás – erő, mely gúzsba köt vagy felszabadít

A lojalitás – Böszörményi-Nagy Iván első nagy munkája, az Invisible Loyalties (1973) megjelenése óta..

25 ron

Edwin H. Friedman: Nemzedékről nemzedékre

Edwin H. Friedman: Nemzedékről nemzedékre

Edwin H. Friedman Nemzedékről nemzedékre címu könyve a rendszerszemléletű családterápiát a gyülekeze..

25 ron

Thomas G. Long: A prédikálás tanúbizonysága

Thomas G. Long: A prédikálás tanúbizonysága

Thomas G. Long professzor presbiteriánus/református lelkész. Tanított a Princetonon, a Columbia..

25 ron 28 ron