• Szemlér Ferenc: A mirigy esztendeje

A könyv címe talán megdöbbenti a mai olvasót, mögötte ugyanis egy szó jelentésváltozása húzódik meg. Szemlér Ferenc történelmi regényében ugyanis a mirigy nem más, mint a pestis 18. századi erdélyi neve. A „lipóti diplomát” 1691-ben az erdélyi rendek is elfogadták, s ezzel a katolikus restauráció előtt szabad út nyílt. A többnemzetiségű és -felekezetű Brassó e regénycselekmény tere, az a város  és vidéke , amely szászok, magyarok, románok, csángók olvasztótégelye, de e nemzetiségek érdekirányultságait a felekezeti hovatartozás jelentősen átszínezi. Ebbe a bonyolult társadalmi hálóba robban bele a pestisjárvány, amelynek okát kutatni jószerével szentségtörés volt ez idő tájt, de még azt is palástolni illett – persze a kereskedelem zavartalanságának megóvása végett –, hogy felütötte valahol a fejét. A regényben Szüle Istvánnak, az udvarhelyi cserzővarga félárva fiának a pozsonyi evangélikus főiskolától a székelypalánkai, isten háta mögötti parókiáig vezető életútját, családi krónikáját követhetjük. Sorsa nyomvonalát a szellemi munka becsülete, a rá bízottak melletti valóságos elköteleződés, az intrikus karrieristák iránti megbocsátó elfogadás, a szerelem és a tragédia cövekeli ki.


  • Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Sorozat: Történelmi regények
  • Megjelenés: 2011
  • Kötészet: keménykötés, varrott
  • Oldalszám: 286
  • ISBN: 978-973-26-1054-1

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Szemlér Ferenc: A mirigy esztendeje

  • Szerző / Készítő: Szemlér Ferenc
  • Cikkszám: Szemlér Ferenc: A mirigy esztendeje
  • Készletinfó: 100
  • 35 ron


Kapcsolódó termékek

Darkó István: A következő pillanatban – Macskarádió

Darkó István: A következő pillanatban – Macskarádió

Darkó István (1954. május 4. – 1982. szeptember 7.) Kolozsváron született, és itt kezdte írni azt az..

30 ron

Székely János: A másik torony

Székely János: A másik torony

Székely János három műve található meg ebben a kötetben, s a zárt tökéletességű kisregény, a So..

20 ron

Donáth László: A pap tehene

Donáth László: A pap tehene

Novellát könnyű írni. Minya bá rám kacsint, huncutul mosolyog, látom, hogy már megint nem bír az esz..

25 ron

Bajor Andor: Angyal Bandi illemtana

Bajor Andor: Angyal Bandi illemtana

Bajor-hangütésben kérjük az Olvasó figyelmét: klasszikus az az író, akinek a műveit anélkül adják ki..

29 ron

Markovits Rodion: Aranyvonat

Markovits Rodion: Aranyvonat

Az Aranyvonat művészi szempontból egy szinten áll a Garnizonnal, tárgyának teljes köt..

29 ron

Hervay Gizella: Az idő körei

Hervay Gizella: Az idő körei

A gyűjteményes kötet tartalmazza a folyóiratokban talált, illetve a hagyatékban maradt költemények m..

39 ron

Karinthy Frigyes: Călătorie în jurul craniului meu

Karinthy Frigyes: Călătorie în jurul craniului meu

Karinthy Frigyes klasszikus regényét román nyelven veheti kézbe az olvasóközönség Gelu Păteanu és Gh..

15 ron

Szemlér Ferenc: Hajnali eső

Szemlér Ferenc: Hajnali eső

Szemlér nagy poétikai tudású, biztos kezű költő, a mesterség minden csínját-bínját ismerő poeta doct..

20 ron

Borcsa János: Írói üzenetek nyomában

Borcsa János: Írói üzenetek nyomában

Borcsa János kritikus, irodalomtörténész 1953-ban született Kézdivásárhelyen. 1976-"ban szerzett tan..

26 ron

Varró János: Ki csatát nyer, koronát nyer

Varró János: Ki csatát nyer, koronát nyer

A regény a török és az osztrák nagyhatalom közötti sikeres egyensúly-politika nyomán függetlenségét ..

35 ron