• Tóth Károly Antal: Hol vagy, szabadság?

Ezek az írások huszonhét év során (1985–2012) születtek. Ak­tualitásukat sajnos nem veszítették el, de némileg magukon hordják megírásuk korának szemléletét és hangulatát. (...) Az igazság az, hogy igen sokan boldogtalanok vagyunk. Ez nagy­részt abból származik, hogy az individualizmus – amely csak úgy csöpög a társadalomból – képtelenekké tett bennünket arra, hogy ténylegesen életünk párja, családtagjaink, jó ismerőseink, a ve­lünk egy nézeteket vallók, valamint egy nyelvet beszélők társai tudjunk lenni. Vagyis azoké, akikkel rendeltetés szerint a leg­természetesebb módon összetartozunk. A személyiség kultuszának légkörében az individuum, vagyis a magára maradt egyén azt hiszi magáról, hogy a többitől el­határolódva (és esetleg különbözővé torzulva) lesz majd egyéniség. Pedig egyéniségünket – bár tudunk, sőt kötelességünk csiszolni rajta – attól kaptuk, aki megteremtett és egymásra bízott bennünket. Magunkba húzódva, az individualizmus elvárásaihoz igazodva, éppen a minket sajátos értékekkel felruházó meg­ismételhetetlen vonásainkat veszíthetjük el, és velük együtt az ezek alapján létrejövő szerves emberi kapcsolatok örömét.

Tóth Károly Antal


  • Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Megjelenés: 2015
  • Kötészet: karton, ragasztott
  • Méret: 13 x 20 cm
  • Oldalszám: 376
  • ISBN: 978-973-26-1138-8

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Tóth Károly Antal: Hol vagy, szabadság?

  • Szerző / Készítő: Tóth Károly Antal
  • Cikkszám: Tóth Károly Antal: Hol vagy, szabadság?
  • Készletinfó: 100
  • 20 ron


Kapcsolódó termékek

Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen

Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen

A 75 éve született Lászlóffy Aladárról szóló könyv a költő teljes életé­nek, pályájának áttekintésér..

29 ron

Dr. Bakk Takács Sára: Hazulról haza

Dr. Bakk Takács Sára: Hazulról haza

A kilencedik évtizedében járó székelyudvarhelyi doktornő nemcsak hosszú, de eseményekben gazdag élet..

34 ron 35 ron

Jungel Zoltán: Hol tanul németül a német?

Jungel Zoltán: Hol tanul németül a német?

„A város utcáin az első orosz katonák 1944. október 12-én jelentek meg. A helybéliek ki sem merészke..

17 ron

Jancsó Béla levelezése I. (1914–1930)

Jancsó Béla levelezése I. (1914–1930)

Jancsó Béla az első világháború után induló fiatal erdélyi írónemzedék, a Tizenegyek (1923) egyik ve..

39 ron

Balázs Sándor: Kiáltó Szó

Balázs Sándor: Kiáltó Szó

Balázs Sándor az 1988–1989-ben általa szerkesztett Kiáltó Szó szamizdat folyóiratának anyagát gyűjtö..

13 ron 14 ron

Kolozsvári Papp László emlékezete

Kolozsvári Papp László emlékezete

Próza-, dráma- és forgatókönyvíró, publicista, műfordító, színész és dramaturg. Szépirodalmi műveibe..

36 ron