Boldog lehet az a város, amelyről vers születik: egy, százegy vagy ezeregy (mint a mesében). Szerencsés a költő, mert városának van megtartó üzenete a számára, boldog és boldogtalan időkben egyaránt, legyen az a tapasztalatszerzés eleven, közvetlenül átélhető vagy az emlékezés mindent megszépítő közege. Így vagy úgy üzenni tud a város a költőnek, és a költő is a városnak.

Nagykárolyból és környékéről költők vándoroltak el a vizek mentén, majd tértek ide meg az emlékek mentén. Bár a nagyvilág vonzó erői legyőzték a szülőváros szelíd marasztalását, lélekben mindegyik lírikus örök nagykárolyi maradt, emlékező verseikben a valóságosnál is nagyobbra nőtt a város, minden utcája és minden épülete. Megszépült a gyerekkor, legendásodott az ifjúkor, és szárnyra kelt az otthon. Általuk lett Nagykárolynak önálló élete a magyar irodalomban, jelképpé nemesedve akár Budapest, Kolozsvár, Szeged, Nagyvárad, Esztergom, Marosvásárhely, Debrecen vagy Nagyenyed. Az örök költői szándék adott irodalmi jelleget neki, megteremtve egy szubjektív városképet, benne a gyermekkorral, az ifjúsággal, a szerelemmel és az otthon képével.

Végh Balázs Béla