• Veress Gerzson: Igazolatlanul jelen

Veress Gerzson 1956-ban született Sepsiszentgyörgyön, ugyanitt halt meg 1998-ban, a harmadik Forrás-nemzedék tagja. Rövid élete alatt négy verseskötete jelent meg. Tizenéves korától közöl, briliáns verstechnikával. Nem sikerül egyetemi tanulmányait befejezni, újságírásból és a költészetből élt. Életének utolsó éveiben súlyos beteg, gyógyíthatatlanságának tudatában leszámol az élettel, öngyilkos lesz. Kötetei: Ezer énekből vérzem, Sepsiszentgyörgy, Médium, 1995, Színekre hullt festmény: versfüzet haladóknak, Sepsiszentgyörgy, 1996; Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára, Sepsiszentgyörgy, 1996, Sebző időben, Marosvásárhely, Mentor, 1998. Ezenkívül rengeteg, kötetbe meg nem jelent verse maradt fenn, melyeket erdélyi, magyarországi és nyugat-európai, kanadai és amerikai folyóiratokban közölt. A dialektikus lelkiállapotok Veress Gerzson költészeté­nek motorjai. Problémáiról ő maga vall: nyelvrokonok levetett versében járok? – kérdezi. Vagy: versvigécként bűvészkedem én árva…? Versei, verseskötetei önmagával való küzdelmének, képességei megmérettetésének is próbája.



  • Erdélyi Híradó Kiadó
  • Kiadási év: 2011
  • Méret: 12,8 x 19,6 cm
  • ISBN: 9786068118185
  • Kötés: keménytábla
  • Oldalszám: 272
  • Sorozat: Előretolt Helyőrség Könyvek

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Veress Gerzson: Igazolatlanul jelen

  • Szerző / Készítő: Veress Gerzson
  • Cikkszám: Veress Gerzson: Igazolatlanul jelen
  • Készletinfó: 100
  • 36 ron


Kapcsolódó termékek

111 versparódia- Katona Éva

111 versparódia- Katona Éva

Az erdélyi magyar irodalomban a paródia műfaja különösen dúsan tenyészett az utóbbi öt-hat évtizedbe..

30 ron

Reményik Sándor: Kézszorítás

Reményik Sándor: Kézszorítás

Reményiket az irodalom műhelytitkai nem csak költőként foglalkoztatták. Meggondolkodtató esszékben p..

55 ron