• Vincze Gábor: Történeti kényszerpályák - kisebbségi reálpolitikák II.
  • 9%

Kötetünk a romániai magyar kisebbség II. világháború utáni politikatörténetének tanulmányozását elősegítő szöveggyűjtemény. Azt a korszakot szeretnénk bemutatni az olvasónak, amely még sokak számára személyes emlék, megélt történelem, ám a tudományos feldolgozása csupán az 1990-es évek első felében kezdődött el. Ezért még túl sok a "fehér folt", számos kérdésre a kutatás nem tud megnyugtató választ adni. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy - a téma iránt érdeklődő kutatók, egyetemi hallgatók, a laikus érdeklődők számára - érdemes egy olyan forrásgyűjteményt közre adni, amelyből - ha olykor töredékesen is - de valamelyes átfogó képet kaphatnak az 1944-1989 közti évtizedekről.

Mivel az elmúlt években számos olyan kisebb-nagyobb tanulmány is megjelent, amely a romániai magyar kisebbség 1945 utáni történelmével foglalkozik (lásd a kötet végén található irodalomjegyzéket), nem érezzük feladatunknak, hogy részletesen elemezzük a kérdéses időszakot. Úgy véljük, hogy ehelyett célszerűbb az 1944. augusztus 23. és 1989. december 16. közti majd' fél évszázadot korszakolni.

  • Kiadó: Pro-Print Könyvkiadó (Csíkszereda)
  • Kiadás éve: 2003
  • Oldalszám: 507
  • ISBN: 973-9311-96-2

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Vincze Gábor: Történeti kényszerpályák - kisebbségi reálpolitikák II.

  • Szerző / Készítő: Vincze Gábor
  • Cikkszám: Vincze Gábor: Történeti kényszerpályák
  • Készletinfó: 100
  • 33 ron
  • 30 ron


Kapcsolódó termékek

Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben – Románok és magyarok 1867-1940

Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben – Románok és magyarok 1867-1940

 A magyar szakirodalom nagyon sokáig feltűnően elhanyagolta a kiegyezési korszak nemzetiségi ké..

35 ron 52 ron

Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás és alkalmazkodás között

Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás és alkalmazkodás között

A könyv az eddig megjelent tanulmányok eredményeinek hasznosításával és új források feldolgozásával ..

52 ron