• Visky Júlia: Három kereszt

Visky Júlia 1922-ben született Budapesten. Az evangéliumhoz való ragaszkodása miatt szülei kitagadják a családból. A nemzetközi CE szövetség részét képező Bethánia Egyletben talál otthonra, itt végez missziói szolgálatot. A második világháborút követően férjével Erdélyben telepednek le. Szolgálatuk nyomán lelki ébredés indul el, melyet a kommunista hatalom megtorló intézkedései sem tudtak elfojtani. Önéletírásában döbbenetes őszinteséggel vall a gyermekkor és a férje börtönből való szabadulását átölelő időszak legfontosabb eseményeiről.

Különös asszonysors az övé, döntéseit nagyon gyakran mintha önmaga ellenében hozná meg. Ennek ellenére határtalanul szabadon ír gyarlóságairól, kísértéseiről, mindenek előtt azonban Isten ellenállhatatlan szeretetéről, akit maga mellett tud a legnagyobb megpróbáltatásokban is.

Jelen kiadás az 1993-ban megjelentetett Három kereszt és 1989-ben kiadott Az Úré a szabadítás című könyvek átdolgozott változata. Az eredeti kiadásokat több nyelvre lefordították, megjelentek hollandul, németül, oroszul, angolul, románul, továbbá összevont változatban franciául.

  • Kiadó: Koinónia Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2019
  • ISBN: 978-973-165-217-7
  • Oldalszám: 360

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Visky Júlia: Három kereszt

  • Szerző / Készítő: Visky Júlia
  • Cikkszám: Visky Júlia: Három kereszt
  • Készletinfó: 100
  • 30 ron


Kapcsolódó termékek

Visky András: Ha megH

Visky András: Ha megH

Visky András legújabb verseinek gyűjteménye a szellemes alcím eligazítása szerint könyvekbe tagolódi..

10 ron