Időrendben Dickensnek második nagy regénye a Twist Olivér. A Pickwick-klub megjelenése közben irta, 1837-ben és 1838-ban jelent meg a Bertley's Miscellanies cimü folyóiratban folytatásokban, Cruikshank illusztrációival. Sikere tulhaladta még az első regény óriási sikerét is, Dickens ettől fogva az angol közönség dédelgetett irója lett. Hamarosan eljutott az angol nyelvhatárokon tulra is, a kontinensen mindenütt mohón kezdték olvasni. Bizonyos értelemben a Twist Olivér eszméje egy aktualitásból indult ki. Anglia rég idő óta a pauperizmus hazája s a magukkal tehetetlen legszegényebbekről való gondoskodás szüksége már a 19. század előtt is nagy gondokat okozott az államnak és a parlamentnek. A szegények ügyének tanulmányozására kiküldött parlamenti bizottság 1834-ben terjesztette be jelentését, mely a legnagyobb mértékben lesujtó volt. Megállapitotta, hogy a szegényügyi adminisztráció ellentétben áll a törvény betüjével és szellemével és romboló hatással van a közérdekre. A kérdés ezáltal napirenden maradt s a körüle alakuló közvéleményből ragadta ki Dickens a Twist Olivér témáját

I. Fejezet. Amelyben Twist Olivér születési helyéről van szó, és születésének körülményeiről 7

II. Fejezet. Melyben Twist Olivér fejlődéséről és tanulmányairól van szó 9

III. Fejezet. Melyben arról van szó, hogy Twist Olivér csaknem olyan állásba jutott, ami nem lett volna sinecura 18

IV. Fejezet. Olivér más állást talál és nyilvános pályára lép 26

V. Fejezet. Olivér megismeri uj környezetét 32

VI. Fejezet. Melyben Olivér addig ingerli Noah, amig ő maga is elcsodálkozik az eredményen 41

VII. Fejezet. Melyben Olivér tovább is makacskodik 45

VIII. Fejezet. Melyben Olivér Londonba megy 51

IX. Fejezet. Melyben megtudunk egyet-mást a kedves urról és reményteljes tanítványairól 57

X. Fejezet. Olivér jobban megismerkedik társaival és nagy árt fizet a tapasztalataiért 63

XI. Fejezet. Melyben Mr. Fang-ró és a rendőrségről van szó és arról a módról, ahogyan az igazságot osztogatják 66

XII. Fejezet. Melyben Olivérrel jobban bánnak, mint valaha és melyben az öreg urról és barátairól esik szó 73

XIII. Fejezet. Melyben uj személyeket ismer meg a kedves olvasó 81

XIV. Fejezet. Mely továbbra is Mr. Browlow házáról és ottartózkodásáról beszél és arról a különös jóslatáról, melyet egy bizonyos Mr. Grimwig mondott Olivérről 87

XV. Fejezet. Mely arról szól, hogy mily nagyon szeretik Olivért az öreg zsidó és Miss Nancy 96

XVI. Fejezet. Melyből megtudjuk Olivér sorsát 101

XVII. Fejezet. Melyben Olivérnak tovább is rosszul megy a dolga s egy nagy ember érkezik Londonba az Olivér sorsával kapcsolatban 109

XVIII. Fejezet. Mely arról szól, hogy mivel töltötte idejét Olivér tiszteletreméltó barátai társaságában 117

XIX. Fejezet. Melyben egy érdekes tervet eszelnek ki és hajtanak végre 124

XX. Fejezet. Melyben Olivért Sikes Williamnak adják át 132

XXI. Fejezet. A kirándulás 139

XXII. Fejezet. A rablás 143

XXIII. Fejezet. Amelyben Bumble ur és egy hölgy kellemes társalgásba merülnek s amelyben kitudódik, hogy egy pedellusnak is vannak érzékeny pontjai 150

XXIV. Fejezet. Amely rövid ugyan, de határozottan nagy szerepet játszik ebben a történetben 156

XXV. Fejezet. Melyben visszatérünk Fagin urhoz és társaihoz 161

XXVI. Fejezet. Amelyben egy titokzatos alak bukkan fel 166

XXVII. Fejezet. Amely egy megelőző fejezet udvariatlanságát van hivatva jóvátenni 177

XXVIII. Fejezet. Amely Olivérrel és kalandjaival foglalkozik 183

XXIX. Fejezet. Felvilágosításokat nyújt azon ház lakóiról, akikhez Olivér segitségért fordult 195

XXX. Fejezet Mi volt a véleményük Olivérről uj ismerőinek 199

XXXI. Fejezet. Melyben a helyzet kritikussá válik 205

XXXII. Fejezet. Arról beszél, hogy milyen boldog élete volt Olivérnek jóltevőinél 214

XXXIII. Fejezet. Melyben az Olivér és barátainak boldogsága hirtelen megakad 223

XXXIV. Fejezet. Némi ismertetésül szolgál egy, a szinten megjelenő még eddig ismeretlen fiatalembert illetőleg, s elmondja Olivérnek egy ujabb kalandját is 231

XXXV. Fejezet. Mely elmondja Olivér ujabb kalandjának jó kimenetelét és hirt ad egy Rose és Harry között lefolyt s némi fontossággal bíró beszélgetésről 239

XXXVI. Fejezet. Ez nem hosszu fejezet és talán nem is látszik fontosnak, mindazonáltal el kell olvasni, mert befejezése az előbbinek és kulcsul szolgál egy másik, későbbi fejezethez is, amelynek szintén eljön az ideje 246

XXXVII. Fejezet. Melyben az olvasónak alkalma nyilik egy, a házasságban nem szokatlan, ellentét megbirálása 248

XXXVIII. Fejezet Amely arról számol be, ami Mr. Bumble, a neje és Mr. Monks között történt, az éjjeli találkozón 257

XXXIX. Fejezet. Egy pár olyan tiszteletreméltó egyénről számol be, akiket az olvasó már koábbról ismer s azonkívül elmondja, hogy hogyan fogtak össze a zsidó és Monks 265

XL. Fejezet. Egy érdekes kihallgatás 279

XLI. Fejezet. Mely ujabb felfedezéseket tartalmaz 285

XLII. Fejezet. Melyben Olivérnek egy jó barátja, akiben sok a zsenialitás, a fővárosban szerepet kezd játszani 293

XLIII. Fejezet. Amelyben az ügyes Csóró bajba kerül 303

XLIV. Fejezet. Melyben Nancy számára elérkezik az idő, hogy a Maylie Rosenak tett igéretét beváltsa 311

XLV. Fejezet. Melyben Fagin Claypole Noaht titkos küldetéssel bizza meg 317

XLVI. Fejezet. A betartott légyott 320

XLVII. Fejezet. Végzetes következmények 329

XLVIII. Fejezet. Sikes szökése 335

XLIX. Amelyben Monks és Browlow ur végre találkoznak egymással 344

L. Fejezet. Az üldözés és a menekülés 353

LI. Fejezet. Melyben egynél több titok is kiderül, s egy házassági ajánlatról is szó van benne, melynek kapcsán semmiféle szerződésről, sőt tűpénzről sem beszélnek 363

LII. Fejezet. Fagin utolsó éjszakája 375

LIII. és utolsó fejezet

  • Jó állapotú antikvár könyv
  • Angol eredetiből fordította: Ocskay Istvánné
  • Bevezetéssel ellátta: Schöpflin Aladár
  • A korabeli illusztrációkat készítette: Georg Cruikshank
  • Kiadó: Christensen és társa Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest
  • Kiadás éve: é. n.
  • Oldalszám: 386

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Charles Dickens: Twist Olivér (Oliver Twist)

  • Cikkszám: Charles Dickens: Twist Olivér (Oliver Twist)
  • Készletinfó: 1
  • 29 ron


Kapcsolódó termékek

Claude Farrére: Aki ölt...

Claude Farrére: Aki ölt...

Részlet a regényből:Tegnap, pénteken, újabb törökországi tartózkodásom kilencedik napján, a szelámli..

15 ron